Itt jártunk

2017.09.29-10.01. Nailympia London

FB IMG 1507015841950

Az elmúlt hétvége nagyon izgalmas volt, második alkalommal erősíthettem a londoni Nailympia zsűricsapatát, amire nagyon büszke vagyok 🙂
Megtiszteltetés, hogy egy ilyen rangos versenyre felkért Alex Fox, ezúton is nagyon köszönöm 🙂
Rekord számú versenyző nevezett idén, az utolsó napokban a versenyterületet fel kellett bővíteni 99 asztalra, ami iszonyú sok.
A 3 nap alatt 12 versenyszámban 206 versenyző, 28 országból összesen 968 versenymunkát készített… elképesztő.
Az egyik legnépszerűbb, zselés építő és tipes versenyekben közel 3,5 óra alatt több, mint 90 versenyzőt zsűriztünk le, ahol mivel a két kéz külön-külön versenynek számított, így nagyjából 180 versenymunkát kellett értékelni. Nem mondom, volt olyan pontja, amikor azt hittem, már keresztbe áll a szemem, de mivel versenyzőként pontosan tudtam, hogy milyen a másik oldalon állni, tisztában voltam a felelősséggel és egy kis kávét magamhoz véve rendületlenül hívtuk a végeláthatatlan sorban álló modelleket.

A Nailympia versenyről itt olvashatsz bővebben >>

 

2015.10.03-04-05. Nailympia London

DSC0996

Az idei londoni Nailympia sok szempontból volt különleges a számomra. Egyrészt idén norvég színekben indultam, ami egyrészt furcsa volt, ugyanakkor örömmel töltött el, hogy az új otthonomat képviselhetem.
Másrészt nagyon nehéz volt maga a felkészülés, hiszen a költözés után szinte egyből neki is kellett kezdenem a gyakorlásoknak és mivel a modelljeim Magyarországon voltak, nem volt mást tenni, mint egy csokorba szedni őket és hazamenni két egybefüggő, nagy gyakorlásra. Ráadásul az anyagok, eszközök listába vételét és összepakolását is a szokásosnál jóval korábban kellett megtennem, ami nagyon szokatlan volt. Azért szerencsére Norvégiában is találtam néhány bátor jelentkezőt, akik rám bízták magukat és lehetőségem volt néhányszor itt is gyakorolni, ami nagyon nagy segítség volt és ezúton is nagyon köszönöm!

A Nailympia versenyről itt olvashatsz bővebben >>

 

 

IMG 6806

2014.11.28-29. Stockholm Nail Systems Open

 

 

 

 

 

A Nail Systems Open versenyről itt olvashatsz bővebben >>

 

 

8c

2014.10.16. – Manchester – Professional Beauty

 

 

 

 

A Professional Beauty versenyről itt olvashatsz bővebben >>

 

 

 

 

beauty 2012 05

2012.04.21. Budapest – Beauty Forum Hungary

A Magyar Bajnokságról itt olvashatsz bővebben >>

 

 

 

 

 

 

2012.03.17-25. – Románia / Salard – Perfect Nails körömtábor

20120317 romania koromtabor 102

Már régóta beszélgettünk Szabó Péterrel, a Perfect Nails romániai viszonteladójával arról, hogy jó lenne egy több napos, tábor szerű továbbképzést tartani Erdélyben.
Végül sok egyeztetés után március végén jelöltünk ki egy hetet, arra, hogy egy 6 napból álló, ott alvós, tömény díszítő tábort tartsunk.
Péter és a szervezésben sok segítséget nyújtó Carmen úgy döntöttek, hogy a szokásos táborokhoz képest egy kicsit exkluzívabbat szeretnének, ezért helyszínül a hegyekben egy kis panziót választottak és már jó előre leegyeztettük, hogy melyik technikához milyen anyagokra és eszközökre lesz szükség, mert ezeket biztosították a tanulók számára, sőt a nagy részüket haza is vihették.

A romániai körömtáborról itt olvashatsz bővebben >>

 

2012.03.08-12. – Düsseldorf – Műköröm Világbajnokság

20120310 dusseldorf mukorom vilagbajnoksag 098

A 2011 novemberében megrendezett Moszi versenynek a tétje az volt, hogy az első helyezett kvalifikálhatta magát a 2012-es düsseldorfi világbajnokságra. Miután a zselés és porcelános kategóriát is megnyertem, a szabályok szerint abban a kategóriában mehettem a vb-re, amivel az itthoni elődöntőben a magasabb pontszámot értem el, így zselés kategóriában én képviseltem Magyarországot, porcelánban pedig a 2. helyezett, Emese jutott ki.
3 hónap volt a felkészülésre, így az ünnepek után elkezdtem átgondolni, hogy mit hogyan szeretnék csinálni és megterveztem a felkészülés beosztását is. Mivel folyamatosan keresek megfelelő modelleket és most talán a sikeres versenyeknek köszönhetően sokan jelentkeztek, így kicsit könnyebb volt a dolgom, több emberrel tudtam együtt dolgozni és a megfelelő körmökön tudtam gyakorolni.

A düsseldorfi versenyről itt olvashatsz bővebben >>

 

 

20111127 moszi mukorom verseny 028

2011.11.27. – MOSZI – Magyar Bajnokság / Kvalifikáció a VB-re

A Magyar Bajnokságról itt olvashatsz bővebben >>

 

 

2011.10.23-29. – Szíria / Aleppo – Műköröm tanfolyam

20111023 sziria mukorom tanfolyam 148

Október végén egy nagyon érdekes utazáson vettünk részt. Egy 3 napos tanfolyamot tartottam Szíria egyik nagyvárosában, Aleppoban. E különleges helyszín az isztambuli találkozásra vezethető vissza, ahol a Beuty Eurasián megismerkedtem Arazzal és Yenovkkal, akik Szíriából érkeztek a kiállításra. Mivel nagyon megtetszettek nekik a Perfect Nails termékei, rövid tárgyalásokat követően ők lettek a Perfect Nails első közel keleti viszonteladói.
Már hónapok óta leveleztünk, hogy megtaláljuk a megfelelő időpontot és a számukra legmegfelelőbb képzéseket. Ez a szokásosnál egy kicsit nehezebb feladat volt, mert Szíriában még gyerekcipőben jár a műkörömépítés és olyanok is érdeklődtek a tanfolyam iránt, akik még soha nem készítettek műkörmöt.

A szíriai tanfolyamról itt olvashatsz bővebben >>

 

20110917 london nailympics 151

2011.09.17-19. – London – Nailympics 2011
Minden évben szeptemberben rendezik meg Londonban a Nailympics nevű versenyt ahol több száz versenyző méri össze a tudását. Idén a régebbi versenyszámok mellé (épített porcelán, tipes porcelán, zselé, díszítés, tip box, 3D fantasy) két új kategória is szerepelt: stiletto, ahol díszített köröm elkészítése volt a feladat és leoldható zselével készített manikűr, ahol fehér francia és egyszínű piros zselét kellett a körmökre felvinni. Mindegyik versenyszámot három divízióban rendezték meg:

A Nailympicsről itt olvashatsz bővebben >>

 

 

 

20110616 istanbul beauty eurasia 025

2011.06.16-19. – Istanbul – Beauty Eurasia
3 hónappal ezelőtt Attila, a Perfecct Nails vezetője szólt, hogy húzzam ki a naptáramból június közepét, mert megyünk Isztambulba a Beauty Eurasia kiállításra. Kicsit meglepődtem, hogy egy olyan országba fogunk menni, ahol teljesen más a kultúra, nem tudhatjuk, hogy a körmözés területén mire számíthatunk és hogyan fogadnak majd minket. Az indulás előtti napok már lázas készülődéssel, és listaírással teltek, próbáltam kitalálni, hogy milyen minták és technikák lesznek azok, amik majd tetszeni fog a kintieknek. A kiállítás előtti napon fél kettő körül indult a gépünk, így aznapra nem terveztem már semmi nagy dolgot, egy-két apróságért még elugrottam a Fogarasi áruházba ahol a lányok jó utat és sok szerencsét kívántak. A hazaérkezés után nem sokkal már várt is a taxi, hogy bőven időben kiérjünk a reptérre.

Az Eurasia kiállításról itt olvashatsz bővebben >>

 

20110604 marosvasarhely perfectday 056

2011.06.03-08. – Marosvásárhely – Perfect Day 2011
A Perfect Nails Magyarországhoz hasonlóan Romániában is rendez ingyenes körmös rendezvényeket így idén június 4-én került megrendezésre Marosvásárhelyen a Perfect Day 2011. Perfectes Péterrel (Szabó Pétert, a Perfect Nails romániai viszonteladóját mindenki így ismeri 🙂 ) a tavaszi Beautyn találkoztam először, ahol elmondta az elképzeléseit és egyeztettük a várható programot és egyéb részleteket. Számomra nagy kihívásnak ígérkezett, hiszen rendszeresen járom az országot az ingyenes roadshowk-al és továbbképzésekkel, de egy egész napot egyedül végiginni úgy, hogy 150 ember figyelmét le tudjam kötni, számomra is nagy esemény volt.

A marosvásárhelyi körmös rendezvényről itt olvashatsz bővebben >>

 

20110319 dusseldorf mukorom vilagbajnoksag 129

2011.03.18-20. – Düsseldorf – Műköröm Világbajnokság
A düsseldorfi Világbajnokságra az őszi Moszi-s versenyen lehet kvalifikálni és a két kategóriában (zselé és porcelán) 1-1 versenyző képviselheti az országát. Tavaly decemberben a zselés versenyszámot sikerült megnyernem így Düsseldorfban is ezzel indulhattam.
A körmös pályafutásomban januártól nagy változás volt, hogy a Perfect Nails-el dolgozom együtt így nagy izgalommal kezdtem meg a gyakorlást az új anyagokkal, hogy kiválasszam a versenyhez legmegfelelőbbeket.
A Világbajnokságról itt olvashatsz bővebben >>

 

 

20110213 nyiregyhaza szabolcs kupa 092

2011.02.13. – Nyíregyháza – Szabolcs Kupa
Január elején felkérést kaptam, hogy a nyíregyházi Szabolcs kupán a építő versenyszámokban részt vegyek a zsűri munkájában. Örömmel vállaltam a felkérést, így a vasárnapomat rögtön ki is húztam a naptáramban. Bár a versenyzők nagyon korán kezdik a munkát, a zsűri tagok egy picit tovább aludhattak, mivel dél körülre kellett leérnünk. Barsi Mónival, aki a díszítő kategóriában zsűrizett abban maradtunk, hogy együtt utazunk, így ¼ 10kor felvettük őt és az irány Nyíregyháza felé vettük.
A Szabolcs kupáról itt olvashatsz bővebben >>

 

 

mukorom minktak 99ae19a4

2010.12.06. – Perfect Nails – Nail Star – köröm-ékszer díszítő verseny
Novemberben a Perfect Nails szervezésében Nail Star néven útjára indult egy különleges internetes verseny, ahol a feladat egy köröm és a hozzá tartozó ékszer(ek) elkészítése volt. A verseny célja az volt, hogy megmozgassa a kreatív körmös kollégákat, hogy ne csak körmökben vagy ékszerekben gondolkodjanak, hanem egy komplett, egységes munkában. Emellett a versenyek történetében igen ritkán (talán még soha?) nem alkalmazott zsűrizést és eredményhirdetést valósítottak meg. Nagyon tetszett az ötlet és örömmel fogadtam a felkérést, hogy a zsűri egyik tagjaként értékeljem a munkákat és segítsek kiválasztani a legjobbakat.
A díszítő versenyről itt olvashatsz bővebben >>

 

 

20101205 budapest magyar bajnoksag 094

2010.12.05. – Budapest – MOSZI Magyar Bajnokság
A münchen-i sikeres Európa Bajnokság után két hét pihenőt engedélyeztem magamnak, de a november beköszöntével már nem volt kifogás, neki kellett állni a gyakorlásoknak, hiszen a december elején megrendezett Moszi-s versenyen komoly a tét: a düsseldorfi Világbajnokságra lehet kijutni. Mivel ezen a versenyen zselé és porcelán kategóriában is indulni szerettem volna és a feladat egy körökmágyhosszabbításos köröm elkészítése, úgy éreztem, sokat kell gyakoroljak ahhoz, hogy a münchen-i hosszú, nagyon ívelt mosolyvonalú, nagyon hajlított körmökről át tudjak állni az inkább szalonkörmökhöz közel álló Moszi-s stílusra.
A Magyar Bajnokságról itt olvashatsz bővebben >>

 

 

20101016 munchen mukorom verseny 172

2010.10.16-17. – München – Beauty Forum – Európa Bajnokság
Idén ősszel a szokásosnál egy héttel előbb, az október 16-i hétvégén rendezték meg a 23. Beauty Forum kiállítást Münchenben.
Hasonlóan a budapesti rendezvényhez, itt is a kiállítás mellett rengeteg verseny zajlott, többek között a Műkörömépítő Európa Bajnokság és a Műkörömdíszítő Világbajnokság. Ide az juthat ki képviselni a saját országát, aki a nemzeti elődöntőn 1. helyezést ér el.
A 2009-ben ugyanitt megrendezett Európa Bajnokságon Épített kategóriában aranyérmet szereztem, így idén tavasszal a magyar elődöntőn ebben a versenyszámban a szabályok szerint nem indulhattam, így választhattam, hogy vagy kihagyom az idei évet, vagy próbára teszem magamat a tipes kategóriában. A második mellett döntöttem és a tavaszi magyarországi Beauty verseny 1. helyezettjeiként Snóbl Alexával kaptuk meg a lehetőséget, hogy részt vegyünk a müncheni EB-n, Alexa az épített én pedig a tipes versenyszámban.
A müncheni Európa Bajnokságról itt olvashatsz bővebben >>

 

 

20100919 korompalota 002

2010.09.19. – Budapest – Körömpalota
Idén ősszel a céges rendezvények sorában a Perfect Nails által szervezett Körömpalota következett. Valahogy mindig úgy alakult a programom, hogy az eddigi Palotákra nem tudtam kijutni, idén tudtam, hogy biztos ott leszek, mivel felkértek egy előadás megtartására.

A Körömpalotáról itt olvashatsz bővebben >>

 

 

20100901 monaco verseny 179

2010.09.01. – Monaco – 3. Műkörömépítő Világbajnokság
Nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy több év után idén újra megrendezik a villach-i Világbajnokságot. Mikor kiderült a pontos dátum, elhűlve láttam, hogy idén nem Villachban (Ausztriában), hanem Monacoban lesz megrendezve a verseny. Mivel a Világbajnokságon meghívásos alapon lehet részt venni, miután kitöltöttem a regisztrációs űrlapot még izgulni lehetett néhány hétig, hogy vajon beválogatnak-e a 15 versenyző közé.
Augusztus második felében végre megkaptam a várva várt emailt, miszerint utazhatok Monacoba.

A világbajnokságról itt olvashatsz bővebben >>

 

 

kecskemet mukormos tanfolyam 012

2010.05.15.-16. – Kecskemét – Zselés technikai és díszítő tanfolyam
Kecskemét nem volt az első számú tanfolyami helyszínek között, de egy kedves invitálásra mégis úgy döntöttünk, hogy idén májusban meglátogatjuk az ottani körmösöket is, így május közepére beiktattunk egy zselés technikai és egy zselés díszítő képzést Kecskemétre. Mivel viszonylag közel van Pesthez, így végül csak szombat reggelre mentünk le és így több időnk volt a pénteki okj-s tanfolyam után rendet rakni és összekészíteni a tanfolyamhoz szükséges holmit. A tanfolyamot egy középiskolában tartottuk, ami pont egy nagy útkereszteződés egyik sarkán állt, házszám nélkül, így egy kicsit sikerült túlmennünk rajta és egy nem túl bizalom gerjesztő környékre bekeveredni. Szerencsére hamar visszataláltunk, így időben tudtuk megkezdeni a kipakolást és mire ¾ 9-kor a lányok megérkeztek, már majdnem minden készen állt.

A kecskeméti tanfolyamról itt olvashatsz bővebben >>

 

 

szekszard mukorom tanfolyam 025

2010.04.27. – Szekszárd – Zselés technikai továbbképzés
A szekszárdi tanfolyam megtartására Detti és Tamás kért meg, akik Szekszárd központjától pár perce lévő Nailprof körmös kereskedés tulajdonosai. Amikor megkerestek már teljesen be volt táblázva a tavasz, verseny a Beautyn, OKJ-s képzés, az 5 éves akció keretében egy csomó tanfolyam, így végül a Beauty utáni héten lévő keddet választottuk a tanfolyam időpontjának, mint kompromisszumos megoldás.

A szekszárdi tanfolyamról itt olvashatsz bővebben >>

 

 

beauty forum budapest 20100424 100

2010.04.24-25. – Budapest – Beauty Forum Hungary
A Cesaros Big Day után gőzerővel elkezdtem készülni az április végi Beautyra. Miután tavaly októberben Münchenben az Európa Bajnokságon épített kategóriában első helyezést értem el, ezért idén csak tipes kategóriában indulhattam. Ez a versemyszám mindenképpen kihívást jelentett, hiszen tipes porcelán versenykörmöt még soha nem készítettem, ezért jó sok tréning terveztem be. Szerencsére napról napra látszott a fejlődés, aminek egyrészt örültem, másrészt az eddigiek alapján kissé meg is ijedtem – a gyakorlásaimnak nem kellene jóknak lenni… 🙂

A Beautyról itt olvashatsz bővebben >>

 

 

nail artists kupa 20100320 029

2010.03.20. – Budapest – IV. Nail Artists Kupa
A tavaszi rendezvények sorában a Cesars Big Day után következett a Nail Artists által immár 4. alkalommal megrendezett Nail Artists Kupa. Megtiszteltetés volt, hogy néhány héttel ezelőtt a Nail Artists munkatársai felkértek, hogy segítsek a zsűritagként értékelni a munkákat. Mivel aznap az OKJ-s tanfolyamon kellett volna oktatnom, egy kis szervezést igényelt a dolog, de szerencsére meg tudtuk oldani avval, hogy az egész tanfolyami napot áttettük vasárnapra, így örömmel fogadtam el a felkérést.

Nail Artists Kupáról itt olvashatsz bővebben >>

 

 

 

 

cesars big day 20100313 046

2010.03.13. – Budapest – Cesars Big Day
Immáron harmadik alkalommal került megrendezésre a Cesar’s Secrets egész napos rendezvénye, a Big Day, idén először azonban nem csak a névadó állított standot, hanem néhány más forgalmazó is csatlakozott hozzájuk: a Gehwoll, a Master Nails, a Nailpro és a SzépvilágExtra kiállítóként, a NailArtists és a Young Nails pedig előadóként is közreműködött.

Cesars Secrets Big Dayről itt olvashatsz bővebben >>

 

 

valentina denisenko edge akril 043

2010.02.27-03.04. – Ádám Tanya – Valentina Denisenko Edge és Akril tanfolyam
A továbbképzéseket a mai napig fontosnak tartom, ezért is örültem nagyon, amikor megtudtam, hogy Berki Erika és Aljon jóvoltából Valentina Denisenko ismét Magyarországra látogat. Az év első hónapjai gyorsan elteltek, így azon kaptam magamat, hogy lassan el kell kezdenem összepakolni a dolgaimat a képzésre. Pénteken délután a körmös bőröndbe bepakoltam az alapanyagokat és az eszközeimet, az utazóbőröndbe pedig a ruhákat és egyéb holmikat és izgulva vártam a reggelt az induláshoz.

Valentina tanfolyamáról itt olvashatsz bővebben >>

 

 

 

2010.02.14. – Nyíregyháza – Szabolcs Kupa

nyiregyhaza szabolcs kupa 084

Az eddigiekhez hasonlóan, az éves rendezvénysorozatot idén is a nyíregyházi Szabolcs kupa nyitotta meg a fodrászok, kozmetikusok és műkörmösök versenyével. Aki mostanában a versenyzéssel kacérkodik, rengeteg versennyel és kiírással találja szemben magát, kis túlzással, szinte minden hétvégére jut egy verseny amin lehetne indulni. Én ezt nem tartom túl szerencsésnek, de erről valószínűleg kicsit később, bővebben is fogok írni.
Amikor decemberben elolvastam az idei versenykiírást, nagyon megörültem, hiszen a köröm hosszának most 1/1 arányt határoztak meg, vagyis a fehér szabadszélnek meg kellett egyezni a körömágy hosszával. A kiírást tovább nehezítette a meredeken felhúzott mosolyvonal, az erős hajlítás és a hajszálvonal szerű él.

A Szabolcs Kupáról itt olvashatsz bővebben >>

 

2010.01.30-31. – Szombathely – Porcelán technikai és beépítet, felületi díszítő tanfolyam

szombathely mukorom tanfolyam 072

Január végén ismét egy olyan városba látogattunk vissza, ahol már tartottunk továbbképzést és mivel előző alkalommal jól éreztük magunkat, örömmel választottuk újra Szombathelyt, immár zselé helyett a porcelán tananyaggal. A tanfolyam előtt pár héttel egy kedves kőszegi ismerős avval a kéréssel keresett meg, hogy nagyon szeretne egy általam készített francia körmöt és mivel látta, hogy a közelben leszünk, valahogy össze lehetne-e hozni a kellemest a hasznossal. Természetesen egy ilyen kérésre nem tudtam nemet mondani, így végre egyszer „majdnem a tervezett időben”, pénteken délután Kőszeg felé vettük az irányt.

A Szombathelyi képzésről itt olvashatsz bővebben >>

 

2010.01.16-17. – Nyíregyháza – Porcelán műköröm technikai és akrilfestő díszítő tanfolyam
nyiregyhaza mukorom tanfolyam 022
Tanfolyammal immár másodszorra látogattunk Nyíregyházára, a tavaly nyári szelés képzés után most a porcelánt próbáltuk népszerűsíteni. Porcelánnal sokkal kevesebben dolgoznak, mint zselével, ez szerintem nagyrészt a nem megfelelő oktatásra (hajmeresztő történeteket hallunk a tanulóktól, az oktatással, illetve annak hiányával kapcsolatban) és az ismeretek hiányára vezethető vissza, de ezzel kapcsolatban már írtam egy bővebb cikket.

A Nyíregyházi képzésről itt olvashatsz bővebben >>

 

 

20091121 budapest nail artists kupa 126

2009.11.21. – Budapest – III. Nail Artists kupa
Az utóbbi időben az eddigi „nagy” rendezvények mellett egyre több cég szervez, külön, akár versennyel egybekötött szakmai napot, ahol a céget képviselő szakemberek bemutatják a termékeket, a lelkes nézelődők pedig kedvükre vásárolhatnak. Ebbe a sorba illik bele a Nail Artists kupa is, amelyet immár 3. alkalommal rendeztek meg. A rendezvénynek az V. kerületi Aranytíz Művelődési Központ adott otthont. A Nail Artists képviseletében Fónad Ildikó, Gáspár Köbli Krisztina, Győrfi Renáta, Kalmár Krisztina és mutatta be a szebbnél szebb színes porok használatát. Emellett több versenyszámban is megmérettethették magukat a bátor körmösök. Lehetett nevezni Tip Boxversenyszámban, ahol két kategória között lehetett választani: mixed media és 3D. Ennél a típusú versenynél a munkákat előre el kell készíteni és valamilyen dobozba kell őket elhelyezni, ami keretet ad a munkának.

A Nail Artists kupáról itt olvashatsz bővebben >>

 

 

20091023 munchen beauty 236

2009.10.23-25. – München – Beauty Forum – Európa Bajnokság
A 2009. Október 4-i Magyar Bajnokság után csak 1 pihenőnapot engedélyeztem magamnak és kedden már el is kezdtem a gyakorlást a 3 hét múlva kezdődő müncheni Európa Bajnokságra. A modellt most nem bíztam a véletlenre, ezért már jó előre leegyeztettem Laurával, aki örömmel vállalata a feladatot. Az idő rövidsége kissé megrémisztett, így kemény tempót kellett diktálnom: hetente 4 gyakorlás, 2 alkalommal pedig tréning Adriennel. Ahogy fogyott az idő, úgy kezdtem bepánikolni, a gyakorlások nem sikerültek túl jól és ott lebegett a fejem felett a düsseldorfi kudarc.

A müncheni Európa Bajnokságról itt olvashatsz bővebben >>

 

 

20091004 budapest moszi kongresszus 120

2009.10.04. – Budapest – Moszi Szakmai Kongresszus
Az idei ősz nagyon sok kihívást tartogat a számomra, amelynek első állomása az október 4-i Moszi Szakmai Kongresszuson megrendezett Magyar Bajnokság volt. Ez az első magyarországi verseny volt, ahol a régi versenykiírást kiegészítették a nemzetközi trendeknek megfelelően körömágyhosszabbítással.

A Moszi versenyről és a kongresszusról itt olvashatsz bővebben >>

 

 

 

 

 

2009.07.18-19. – Nyíregyháza – Zselés műköröm technikai és porcelán díszítő tanfolyam

20090718 nyiregyhaza mukorom tovabbkepzes 010

A nyári szabadság előtti utolsó vidéki állomásunknak a Szabolcs kupa helyszínét, Nyíregyházát választottuk és immár a Szombathelyen bevált 2 napos tanfolyam alapján, szombatra zselés technikai képzést, vasárnapra pedig egy felületi színes porcelános képzést gondoltunk ki. Nyíregyházától pár km-re található Sóstógyógyfürdő, ami kapcsán úgy döntöttünk, hogy ott foglalunk szállás és a pár óra szabadidőnket ami szombat délután a rendelkezésünkre fog állni, jó idő esetén a közeli strandon, rosszabb idő esetén pedig az állatkertben töltjük el.

A nyíregyházi műköröm továbbképzésről itt olvashatsz bővebben >>

 

 

20090620 szombathely mukorom tovabbkepzes 019

2009.06.20-21. – Szombathely – Zselés műköröm technikai és porci-akril díszítő tanfolyam
A szombathelyi tanfolyamot nagy készülődés előzte meg, hiszen ez volt az első kétnapos vidéki képzésünk. Az eddigi egynapos képzések végén mindig feltették a kérdést, hogy mikor lesz díszítő, ezért arra gondoltunk, hogy miért ne maradhatnánk mégegy napot, amikor a technika után a díszítéseké lesz a főszerep.
A szervezés nehezen indult, mivel pont arra az időpontra estek az érettségik is és több iskola is, annak ellenére, hogy hétvégére volt szükségünk a teremre, az érettségi miatt nem tudott számunkra helyet biztosítani. Végül hosszas egyeztetés után a Savaria Egyetemi Központ egyik épületében tudtunk termet bérelni.

A szombathelyi műköröm továbbképzésről itt olvashatsz bővebben >>

 

2009.05.24. – Budapest – Cesar’s Secrets Big Day

20090524 cesars secret big day 060

Másodszor került megrendezésre a Cesar’s Secrets nyílt nap, amely idén, a jól csengő Big Day nevet kapta. A nyílt napokon megszokott előadások mellett a rendezvény keretein belül került megrendezésre a 2010-es villachi világbajnokság elődöntője. Sokan meglepve kérdezték, hogy miért nem indultam ezen a versenyen. A márciusi és az áprilisi hónapok számomra nagyon eseménydúsak voltak, két nagyon komoly versenyen vettem részt, levizsgáztattuk az okjs csoportunkat, több továbbképzést szerveztünk és már a visszatérő vendégeimnek is alig tudtam üres helyet találni a naptáramba. A versenyeken szeretek úgy indulni, hogy tudom, hogy mindent megtettem amit csak tudtam, itt most azonban sem fizikailag, sem lelkileg nem éreztem úgy, hogy megfelelő eredményt tudok nyújtani. Így amikor megkértek, hogy legyek a verseny háziasszonya, örömmel vállaltam, hiszen így egy kicsit belekóstolhattam egy verseny kulisszái mögé.

Ha kiváncsi vagy a Big Day-re, itt olvass tovább >>

 

 

20090509 pecs zsele technika 021

2009.05.09. – Pécs – Zselés technikai képzés
Soron következő vidéki tanfolyamunk helyszíne Pécs volt, amit izgalommal vártam, hiszen a többihez képest is szokatlanul gyorsan betelt a tanfolyami létszám és még ezután is többen kerestek telefonon, hogy nem férnének-e be mégis. Ezúton is elnézést kérek tőlük, de a kis létszámú oktatás híve vagyok és ezen a jövőben sem szeretnék változtatni, hiszen ezeket a gyakorlati ismereteket nagy létszám eseten nem lehet megfelelő minőségben átadni.

Ha kiváncsi vagy a pécsi képzésre, itt olvass tovább >>

 

 

okj kez es labapolo mukoromepito vizsga 066

2009.04.20-28. – Budapest – Egy OKJ-s vizsga története
Sok tanuló és leendő tanuló szokott érdeklődni tőlem az OKJ-s vizsgákkal kapcsolatban. Nekik és persze minden, a szakmánk iránt érdeklődőnek készítettem ezt a rövid beszámolót a legutóbbi vizsgánkról.

Ha kiváncsi vagy, nálunk, hogy zajlik egy vizsga, itt olvass tovább >>

 

 

 

2009.04.25-26. – Budapest – Beauty Forum Hungary

20090425 beauty 090

Miután Düsseldorfból hazatértünk az élet nem állt meg, sőt azonnal el kellett kezdenem készülni a következő versenyre, hiszen a Beautyig már csak egy hónap volt hátra és közben a lányokkal gőzerővel haladtunk az OKJ-s vizsga felé, ami pont a Beauty hetére esett. Nem akartam ugyanabba a hibába esni, mint Düsseldorfnál, így csak annyi felkészülést vállaltam be, ami még jólesett, nem akartam túlzásba vinni a gyakorlást, hiszen már megtapasztaltam ennek a hátulütőit is. Annak ellenére, hogy próbáltam pozitívan gondolkodni és leszűrni a tanulságot a németországi versenyből, az ottani eredmény rányomta a bélyegét a hangulatomra.

Ha kiváncsi vagy, hogy mi történt a Beautyn itt olvass tovább >>

 

 

20090320 dusseldorf beauty 209

2009.03.20-23. – Düsseldorf – Beauty International

A tavaly októberi Moszi Kongresszus folytatásaként idén márciusban részt vehettem a düsseldorfi világversenyen. Ugyan itthon a zselés és porcelános versenyszámot is megnyertem, a szabályok értelmében csak a magasabb pontszámot elért kategóriában indulhattam Düsseldorfban, így porcelánnal versenyeztem.

Ha kiváncsi vagy, hogy mi történt Düsseldorfban itt olvass tovább >>

 

 

moszi kongresszus 80

2009.03.01. – Budapest – MOSZI Szakmai Kongresszus

Idén az Ipartestület egy régi adósságát törlesztette azzal, hogy meghirdette az országos pedikűr és műkörömépítő versenyt tanulók részére is, hiszen a nekik szervezett versenyek a mienkhez közel álló szépségipari szakmákban már régóta nagyon nagy népszerűségnek örvendenek. Nagyon becsülöm a tanulókat, hogy annak ellenére, hogy még nem fejezték be az iskolát és még sok tanulnivalójuk van, kiálltak és ország világ előtt megmutatták jelenlegi tudásukat. …

Ha kiváncsi vagy, hogy mi történt Kongresszuson itt olvass tovább >>

 

20090224 ukrajna denisenko 28

2009.02.24.-27 – Ukrajna – Valentina Denisenko tanfolyama

 

Minden egy péntek éjszakai megbeszélésen kezdődött, ahol megtudtuk, hogy lehetőségünk van részt venni Velantina Denisenko tanfolyamán. Ehhez csak két „apró” problémát kell megoldanunk: másfél hét múlva 4 napot szabaddá kell tennünk és ki kell ruccannunk hozzá Ukrajnába mintegy 1 500 km-t megtéve. Ehhez nekem személy szerint két OKJ-s és egy teljes létszámos díszítő tanfolyamnak kellett mindenki számára megfelelő új időpontot találni.

Ha kiváncsi vagy, hogy mi történt Ukrajnában itt olvass tovább >>

 

2009.02.15 – Nyíregyháza – Szabolcs Kupa

 

szabolcs kupa 42

Tavaly versenyezni voltam a Szabolcs Kupán, de idén, a Düsseldorfra való felkészülés ütemezésébe sehogy sem fért bele ez a verseny, így felszabadultan és kötetlenül jöhettünk el a párommal Nyíregyházára körül nézni és drukkolni minden kedves ismerősnek.

A rendezvényről tudni kell, hogy együtt van fodrász, kozmetikus, műkörmös és pedikűrös verseny, aminek következtében túlsúlyban vannak a fodrász és kozmetikus programok, előadások, kiállító cégek és látogatók. Valljuk be, népszerűbb szakmák, mint a miénk, de ettől függetlenül több körmös indult az idén, különböző versenyszámokban, mint tavaly, de ne szaladjunk ennyire előre.

Ha kiváncsi vagy, hogy mi történt Nyíregyházán itt olvass tovább >>

 

 

20090208 debrecen 31

2009.02.08 – Debrecen – Zselés technikai képzés

Veszprém után következő állomásként Debrecent szemeltük ki. Már jó előre lefoglaltuk a termet, megterveztünk mindent, kitaláltuk az ütemtervet, hogy egy kis városnézésre is jusson idő, de persze az élet legtöbbször máshogy alakul, mint ahogy a kockás papíron mi kigondoljuk.

Ha kiváncsi vagy, hogy mi történt Debrecenben itt olvass tovább >>

 

2009.01.18 – Veszprém – Zselés technikai képzés

20090118 veszprem 15

Megtörtént az első…
Idén több nagy fába is belevágtuk a fejszénket, ezek közül az egyik, hogy Budapesten kívül megpróbálunk saját erőből más helyszíneken is továbbképzéseket tartani.

Bár sok továbbképzésen túl vagyunk, mégis nagy várakozással és izgalommal készültünk a mai napra. Már nagyon hozzászoktunk, hogy a szépen és praktikusan kialakított saját oktatótermünkben kényelmesen taníthatunk-tanulhatunk, de most fel kellett idéznünk, a kezdeti időket, amikor még minden héten újra és újra elő kellett készíteni a tanfolyami kellékeket. Jó előre összeírtuk, hogy mit kell vinnünk majd a tanfolyamra, nehogy valami …

Ha kiváncsi vagy, hogy mi történt Veszprémben itt olvass tovább >>