Már régóta beszélgettünk Szabó Péterrel, a Perfect Nails romániai viszonteladójával arról, hogy jó lenne egy több napos, tábor szerű továbbképzést tartani Erdélyben.
Végül sok egyeztetés után március végén jelöltünk ki egy hetet, arra, hogy egy 6 napból álló, ott alvós, tömény díszítő tábort tartsunk.
Péter és a szervezésben sok segítséget nyújtó Carmen úgy döntöttek, hogy a szokásos táborokhoz képest egy kicsit exkluzívabbat szeretnének, ezért helyszínül a hegyekben egy kis panziót választottak és már jó előre leegyeztettük, hogy melyik technikához milyen anyagokra és eszközökre lesz szükség, mert ezeket biztosították a tanulók számára, sőt a nagy részüket haza is vihették.
Először úgy terveztük, hogy szombaton repülővel érkezem Marosvásárhelyre és következő héten vasárnap jövök vissza, de a Malév csődje a düsseldorfi út után ezt is egy kicsit megbolygatta, hiszen a Malévon kívül csak Wizzair-rel tudtam menni, ahol szerencsére az odaút nem volt probléma, csupán néhány órával korábban kellett indulnom, visszafele viszont az eredeti tervhez képest csak 2 nappal később tudtam volna jönni, így végül úgy döntöttünk, hogy Gábor hétvégén eljön értem autóval és együtt jövünk vissza. Ami kicsit bonyolította a helyzetet, hogy a düsseldorfi kaland során elveszett rendszámot ennyi idő alatt nem lehetett pótolni, így még egy kölcsön autót is kellett szereznünk.
A düsseldorfi hazaérkezésem és az újabb indulás között még egy hét sem telt el, így a pakolás már rutinosan és gyorsan ment és furcsa is volt, hiszen a technikai tanfolyamokhoz képest most nagyságrendekkel kevesebb holmit kellett magammal vinnem.
Eddig a tipjeimet viszonylag ömlesztve egy dobozban tároltam és mindig az aktuális tanfolyamhoz kapcsolódó darabokat vettem elő, most viszont rászántam magamat, beszereztem néhány csinosabb dobozkát, Mercitől kaptam szép fekete szövetet, így elkészítettem az első bemutatós tip boxaimat, külön az akrilnak, az akvarellnek és a porcelán virágoknak.
Bár nagyon szeretek repülni, egyedük még sosem utaztam, így egy picit aggódtam hogy nehogy elvesszek a reptéren, de miután feladtuk a pultnál a csomagomat és közeledtem a biztonsági ellenőrző ponthoz, már nem nagyon volt visszaút. Gábor vitt ki és nagyon rossz érzés volt, hogy én haladtam előre ő pedig ott maradt, de bíztam abban, hogy a sok munka alatt nem lesz időm ezzel foglalkozni és az a 6 nap gyorsan el fog telni.
Szerencsére minden jól ki volt táblázva így megtaláltam az indulási kaput is és bár sosem utaztam még fapados járattal, nagyon kellemesen csalódtam mert minden rendben volt és még csak nem is késtünk.
Az időeltolódás miatt itthoni idő szerint 2 óra múlva érkeztem Marosvásárhelyre, ahol Péter és Carmen már vártak engem.
Aznapra nem volt semmi különösebb program, így a már jól ismert Laci csárdában megebédeltünk , Péterék elmentek még néhány apróságot elintézni én pedig a szobában nekiláttam, hogy egy kis egyszerű körmöt készítsek magamnak, mert arra otthon már nem volt időm.
Másnap reggeli után indultunk Szalárd-ra, de előtte még beugrottunk egy kicsit vásárolni. Nagyon meglepődtem, hogy az exkluzivitást nem csak a helyszín és az anyagok, eszközök biztosítása jelentette, hanem az is, hogy a résztvevők számára korlátlan italfogyasztást is biztosítottak, így addig-addig pakoltuk az üdítőket és egyéb italokat, amíg majdnem kicsi lett a bevásárlókocsi.
Kezdtem aggódni amiatt, hogyha ennyi ital valóban el fog fogyni, akkor vajon lesz-e egy épkézláb vonal azokon a tipeken 🙂
Az autóhoz érve lehetetlen vállalkozásnak tűnt, hogy beférjen a sok dolog, de Carmen olyan ügyesen használt ki minden milliméternyi helyet, hogy végül mi is befértünk és nem kellett gyalogolnunk 🙂
Először azt hittem viccelnek, hogy 40 cm hó van ott, ahova megyünk, hiszen arra a hétre 19 fok körülit mondtak az előrejelzésben, de ahogy haladtunk egyre feljebb és tényleg havas volt az út széle és a patak be volt fagyva, kicsit elgondolkodtam, hogy lehet kevés lesz a néhány vékony ing és a szandál.
És valóban, amikor megérkeztünk kb 30 cm hó volt az udvaron, a házak tetejét is masszív hótakaró borította. Amikor megpillantottam a panziót, az jutott eszembe, hogy mintha egy filmből vágták volna ki: kis völgyben egy takaros kis ház ahová kis hídon kell átkelni a patak felett, körülötte pedig az erdő.
Miután behordtunk minden csomagot, Bori néni, a panzió konyhatündére, finom ebéddel várt minket, amihez megkóstoltuk Costi bácsi saját főzésű szederpálinkáját. Én ugyan minimális mennyiségű alkoholt iszom, de ez még nekem is ízlett.
Ebéd után nekiálltunk kicsomagolni az anyagokat, szétválogattuk az egyes napokra való tipeket, ecseteket, festékeket. Lefóliáztuk az asztalokat és mindenkinek megterítettünk a helyére: törölköző, ecset tartó henger, ecsetek, tipek, bufferek sorakoztak szép sorban – mire a végére értünk nagyon jó volt rájuk nézni. Már csak a lányok hiányoztak.
Vacsora után igyekeztem gyorsan ágyba bújni, hogy másnap bírjam a kiképzést.
Reggel nem kellett korán kelni, hiszen a lányok 9 órától folyamatosan érkeztek, délelőttre az ismerkedésen kívül nem volt más program, ebéd után azonban bele kellett húznunk, hiszen kemény napok vártak ránk: 3 nap akrilfestés, 1 nap akvarell és 2 nap porcelán virágok.
A lányokat két csoportra osztottuk, így mindenki odafért a bemutató alatt, a gyakorlásoknál pedig tudtam nekik segíteni.
A lányok nagyon ügyesek és lelkesek voltak, annak ellenére, hogy keményen dolgoztunk: minden nap 9-től kb. 2 óráig tartott a délelőtti szakasz, majd ebéd után, kb 4 órától este 9-ig a második rész. Mint minden képzésemen, itt is próbáltunk lépésről lépésre haladni, először az alapokat tanultuk meg: ecsetkezelés, festékhasználat, vékony vonalak és alap motívumok, majd ezeket kompozícióba rendeztük. A haladó csoport annyira ügyes volt, hogy végül elfogytak a gyakorlásra szánt minták és nekiláttunk, az amúgy csak megmutatásra szánt pávás tipnek és mondhatom, szépen megbirkóztak a feladattal.
A negyedik napon következett az akvarell, ami egy kicsit misztikusnak tűnt a lányoknak, nem igazán tudták hová tenni hogy hogy is fog kinézni és egyáltalán hogy működik, de szinte első látásra beleszerettek a technikába. Annyira lelkesek voltak, hogy alig tudtuk őket elrángatni ebédelni (pedig Bori néni főztje utánozhatatlan és felülmúlhatatlan, ha csak a csorba levest, a csirke paprikást puliszkával vagy a házi krémest, esetleg rakott palacsintát idézem fel, már indulnék is vissza) és még vacsora után is bőven festettek – ha elfogytak a gyakorlós minták, hát fogták a tipes dobozomat és mindent lefestettek, amit ott találtak, legyen az tananyag vagy akár általam festett gyakorlás. Az akrilhoz képest nagyon gyorsan ráéreztek az ecsethasználatra, az árnyékolásra és a vékony vonalakra is és magabiztossá tette őket az, hogy nagyon könnyen lehet javítani, ha valami mégsem sikerül jól. A legjobb érzés azt volt látni, hogy önállóan tudták alkalmazni a technikát és látták egy megfestett mintáról, hogy hogyan kell elkészíteni. Talán ez a nap volt mindannyiunk kedvence.
Az utolsó két nap a porcelánról szólt. Mivel már többen jelezték előre, hogy egyáltalán nem tudnak porcelánnal dolgozni, ezért az alapoktól indultunk, színátmenetekkel és beépített díszekkel háttereket készítettünk, majd elindultunk az egyszerűbb virágoktól és levelektől. Annak ellenére, hogy nem nagyon használják a porcelánt, nagyon ügyesnek bizonyultak és hamar rá tudtunk térni a hajtogatott 3 dimenziós virágokra, sőt még arra is volt időnk, hogy egy kis akrilfestéssel kiegészítsük őket.
Egy héttel ezelőtt még úgy tűnt, hogy egy nagyon hosszú, sok munkával járó hét áll előttünk, mégis annyi dolgunk volt, hogy látszólag pillanatok alatt elérkeztünk az utolsó naphoz. Bár a lányok még dolgoztak volna, mégis kénytelenek voltunk rájuk parancsolni, hogy itt az ideje egy kis lazításnak a jacuzziban, szaunában vagy egy kis relaxálással szobában, hiszen várt még ránk a záróbuli oklevélosztással, beszélgetéssel és sok-sok tánccal. A lányok nem csak oklevelet, de egy „Perfect Nails Körömtábor”-os pólót is kaptak emlékbe, ami érdekes fotókat eredményezett, mert a felirat a pólók hátuljára került.
Elkezdtük felélni a maradék italkészleteket is, és bár én nem igazán szoktam alkoholt inni, terveim szerint most is a cola-vörösbor combonál megálltam volna, de végül „belekényszerítettek” egy számomra idegen szituációba: tequiláztam a lányokkal – na jó, csaltam, mert a felét a pohárban hagytam – egy évre ez is elegendő lesz 🙂
Búcsú vacsoraként Bori néni pisztrángot készített nekünk, ami a késői óra ellenére (majdnem éjfél volt már 🙂 ) nem csak önmagában volt fenséges, de a fokhagyma mártás valami páratlan volt.
A fárasztó napok után meglepően jól bírtuk az éjszakázást, ráadásul pont akkor volt óraátállítás, így én 3 óra körül mentem lefeküdni, a lányok pedig 4 körül fújtak takarodót. Amilyen könnyen ment a fennmaradás, olyan nehezen a felkelés 🙂
Gyors reggeli után 10 óra körül indultunk el, azaz csak indultunk volna, mert a parkolónak a legjegesebb részére sikerült állnunk, ahol az autó kerekei önmagukban csak forogtak, így egy kis segítséget kellett igénybe vennünk a körmös lányokért érkezett barátok-férjek személyében, akik végül kitoltak minket az útra.
Marosvásárhelyen még meglátogattuk az egyik rokonunkat, aki isteni zakuszkával várt minket és fel is pakolt vele, hogy otthonra is maradjon.
Hazafele nagyon szép időnk volt így tudtunk gyönyörködni Erdély szép tájaiban. Debrecenben megálltunk egy könnyű vacsorára, majd kora este értünk haza.
Azóta is jó érzéssel gondolok vissza az eltöltött egy hétre, a sok élményre, a kedves tanulókra – nagyon jól éreztem magam, remélem, lesz folytatása.
Szeretnék köszönetet mondani Carmennek és Péternek, akik rengeteg munkával és lelkesedéssel szervezték meg a tábort az elsőtől az utolsó pillanatig..
Köszönjük Bori néninek és Costi bácsinak a tökéletes vendéglátást.
Köszönöm a Perfect Nailsnek a lehetőséget és persze köszönöm a résztvevő tanulóknak, a kedves fogadtatást és, hogy ilyen ügyesen helytálltak.
És nem utolsó sorban a férjemnek, ki már megint ennyit vezetett miattam 🙂