Itt jártunk – 2009.03.01. – Budapest – MOSZI Szakmai Kongresszus

A beszámoló elején, szeretnénk megköszönni Anitának, Annamarinak, Katinak, Krisztinek, Móninak, Orsinak és Szilvinek, hogy összeszedték minden bátorságukat és elindultak a mai, körmös pályafutásuk eddigi legnehezebb megmérettetésén.
Nagyon Büszkék Vagyunk Rátok Lányok!

Idén az Ipartestület egy régi adósságát törlesztette azzal, hogy meghirdette az országos pedikűr és műkörömépítő versenyt tanulók részére is, hiszen a nekik szervezett versenyek a mienkhez közel álló szépségipari szakmákban már régóta nagyon nagy népszerűségnek örvendenek. Nagyon becsülöm a tanulókat, hogy annak ellenére, hogy még nem fejezték be az iskolát és még sok tanulnivalójuk van, kiálltak és ország világ előtt megmutatták jelenlegi tudásukat.

Az okj-s órákat már több hete a közelgő verseny hangulata uralta, a szünetekben másról sem lehetett hallani, csak hogy kinek hogyan sikerült a gyakorlása és kit válasszon modellnek, vagy éppen ki akarja azonnal abbahagyni az egész versenyzősdit. Nem győztem a lányokba lelket önteni, hiszen a munkájukat a többi tanulóval kell összevetni, nem pedig profikkal,akik már évek óta versenyeznek és akik munkáját az újságokban látni lehet. Ez úgy érzem jól sikerült, hiszen a verseny reggelén 6 órakor mind a 7-en megérkeztek a suliba az utolsó megbeszélésre, ahol gyorsan átfutottuk még egyszer a legfontosabb szempontokat. Szeretek úgy felkészülni, hogy a versenyen ne a szerencsén múljanak a dolgok, éppen ezért néhány munkatársunkat is betanítottuk, akik majd verseny közben segítik a lányokat. Ők voltak: 1db tigris, 2 db oroszlán, 2 db szamár és 2 db párduc. Őket gyorsan szétosztottuk a lányok között, majd együtt indultunk az ELTE-n megrendezésre kerülő MOSZI kongresszusra.

Már a regisztrációnál látszott, hogy rengeteg induló lesz az idei versenyen. Én ezt már régebben tudtam, de a lányoknak nem mertem elmondani a közel 50 fős létszámot, enélkül is remegtek, mint a nyárfalevél. A néha hosszú sor ellenére, a regisztrációt gördülékenyen oldották meg a szervezők,így hamar megkapta mindenki az asztalszámát és elindulhattunk az emeletre elfoglalni a helyeket. Mivel még nagyon korán volt, ezért a műkörmös versenyzők kis kimenőt kaptak, hogy feltérképezhessék a terepet.

A kiírás szerinti időpontban először a pedikűr verseny kezdődött el, ahol zsűri bemutatkozása után, még egyszer elmondták a szabályokat, majd kezdődhetett a diagnosztizálás, utána pedig a munka. Eközben mi fel alá rohangáltunk a földszint és az első emelet között, hiszen az elkezdődött „tanuló pedikűr” és a hamarosan kezdődő „tanuló műköröm” versenyszámban is volt kiért szurkolunk.
Nem sokkal később, a műkörmösök is egy tájékoztatóval kezdtek, majd indulhatott ott is stopperóra. Kezdés után nem sokkal a felügyelők sorban aláírattak egy papírt a versenyzőkkel, ami szerintem rossz döntés volt, mert a már megkezdett versenymunka ritmusát, totálisan megtöri az, hogy hirtelen eléjük raknak egy papírt.

Úgy terveztük, hogy a míg a lányok dolgoznak, mi körülnézünk a forgalmazó cégeknél, de a szívünk folyamatosan visszahúzott a versenyterület felé, hátha azzal is lelkierőt tudunk nekik adni, hogy ott vagyunk.Egész nap színvonalas előadások folytak a nagyteremben, főleg díszítések és új technikák köré csoportosítva, de ebből nem mindent láttunk, hiszen időnk nagy részét a kordon mellett töltöttük. Egy előadáson viszont mindenképpen ott kellett legyek, mivel Almási Heni interjút szervezett „Bajnokok titkai” címmel, a 2008-as év magyar bajnokaival, Dr. Veresné Szuda Katalinnal, Újvári Barbarával, Tenk Gáborral, és velem.

Az előadás után rohanás vissza a pedikűrösökhöz, akik már az utolsó simításokat végezték, a modelljük lábán. Mivel ők sokkal kevesebben voltak, mint a körmösök, így a zsűrizést ott helyben, rövid idő alatt megoldották.
Mire felértünk az emeletre, a műkörmös versenyből is csak pár perc volt hátra. Mivel legfőbb félelemünk az idő volt, megkönnyebbülve láttuk,hogy a lányok készen voltak, így ez végül nem okozott gondot. Gyors pakolás után egy kis kupaktanácsot tartottunk, ahol persze mindenki azt mondta, hogy eddigi pályafutása legrosszabb körmét készített és mindenki nagyon le volt törve. Rövid pihenő után a lányok elmentek körülnézni és felfrissíteni a készleteiket mindenféle csecsebecsével, én pedig az eredményhirdetésig hátralévő időben a Cesar standnál készítettem körmöket az érdeklődőknek.

A délután lassan telt, hiszen nagyon vártuk már, hogy ki hányadik helyen fog végezni. A mai nap után tökéletesen átérzem, hogy a párom mit él át, amíg én bent versenyzek, ő pedig kintről izgul értem.
5 órakor a kiírt programnak megfelelően elérkezett a várva várt eredményhirdetés. Köszöntöttük a zsűri tagjait,majd előkerültek a dobogó kisebb nagyobb fokai is. Miután minden és mindenki készen állt arra, hogy fogadja a győzteseket, rögtön elkezdhettünk szorítani, hiszen a „pedikűr tanuló” versenyszámmal kezdtek. Mivel nem volt ok induló, ezért az összes versenyzőt név szerint szólították és mivel már csak hárman maradtak és a mi lányunkat még mindig nem hívták, repdestünk a boldogságtól, hiszen megvan a dobogó! Nagy Kriszti végül a 3. helyen végzett és büszkén akaszthatta a nyakába a bronz érmet.

A számunka másik izgalmas versenyszám a „tanuló műköröm” volt. Annak ellenére, hogy itt viszont rengeteg induló volt, minden versenyző kapott ajándékot és itt is egyenként, sorrendben szólították a lányokat. Ez volt az a pillanat, amikor azért kellett izgulni, hogy ne, vagy legalábbis minél később halljuk az ismerős neveket. Mire az első 4 helyhez értünk 2 lányt még mindig nem hívtak, tehát az tudtuk, hogy megvan még egy dobogós helyünk. Annak ellenére, hogy díjátadóként fent álltam a színpadon, hatalmasat ugrottam, amikor a negyedik helyre, nem a mi lányunkat hívták.
Esztári Orsi a 3. bronz érmes helyen végzett, Kovács Móni pedig a 2. hellyel az ezüst érmet vihette haza. Habár az első helyet nem mi hoztuk el, mivel ketten is ott álltak az első három között, bizonyították, hogy ez nem a véletlen műve.
Móni a verseny előtt azt mondta, hogy ő MűkörömAkadémiás oklevelet szeretne kapni… mivel az első három helyezettnek ajánlottunk fel továbbképzést, így örömmel nyújtottam át mindhármójuknak.

Az eredményhirdetés után boldog fotózkodás, majd átadtam az általam díszített két határidő naplót, a MűkörömAkadémia legjobb pedikűrösének és műkörmösének.

Szerencsére minden számban nagyon sokan indultak és az eredményhirdetésen a modellek nagy rész már nem volt ott, ezért nem tudtuk megoldani azt, hogy minden munkát lefotózzunk, így a díjátadón készült dobogós képeket láthatjátok.

Eredmények:

Tanuló pedikűr:
1. Erdős Csilla
2. Faragó Ilona
3. Nagy Krisztina (MűkörömAkadémia)

Kezdő pedikűr:
1. Villertné Kiss Krisztina
2. Soltész Orsolya
3. Dienes Anita

Tanuló műköröm:
1. Méhész Alexandra
2. Kovács Mónika (MűkörömAkadémia)
3. Esztári Orsolya (MűkörömAkadémia)

Szalon műköröm:
1. Csonka Tekla
2. Geiszt Zsuzsanna
3. Nagy Réka

Díszítő:
1. Kocztur Nikolett
2. Barsi Mónika
3. Bula Klára

Mégegyszer minden résztvevőnek gratulálunk és reméljük, hogy jövőre a szalon versenyen újra találkozunk!