Tanfolyammal immár másodszorra látogattunk Nyíregyházára, a tavaly nyári szelés képzés után most a porcelánt próbáltuk népszerűsíteni. Porcelánnal sokkal kevesebben dolgoznak, mint zselével, ez szerintem nagyrészt a nem megfelelő oktatásra (hajmeresztő történeteket hallunk a tanulóktól, az oktatással, illetve annak hiányával kapcsolatban) és az ismeretek hiányára vezethető vissza, de ezzel kapcsolatban már írtam egy bővebb cikket, ha érdekel elolvashatod itt: Ne félj a porcitól
Az indulásunk egy kicsit nehézkesebbre sikerült a szokásosnál is, mivel délután még Pesten dolgoztam, még össze is kellett pakolni, így 20 óra után tudtunk csak elindulni. A pálya szerencsére elég kihalt volt, így jól tudtunk haladni és valamivel 22 óra után megérkeztünk a szállásunkhoz. A tavalyi nem túl szerencsés szállás helyett egy most a belvároshoz közeli kis panzióra esett a választásunk, amivel nagyon elégedettek voltunk, csak szegény recepciós sajnáltuk, mivel nem igazán szezonban mentünk, így valószínűleg mi voltunk az egyetlen vendégek és mivel a szokásos esti sétánkat most is megejtettük, nekünk nyitogathatta többször is az ajtót.
Péntek estéhez szokatlanul kevés ember volt az utcán, bár az is igaz, hogy a ködtől túl sok mindent nem lehetett látni és mellé cudar hideg is volt. Pár fénykép elkészítése után mi is hamar a panzió felé vettük az irányt.
Másnap reggel, a gyors reggeli után, úticélunk a már bevált Nyíregyházi Regionális Képző Központ volt, ahol bár csak eddig egyszer jártunk, a portás ismerősként üdvözölt. Hasznos volt, hogy újra ezt a helyet választottuk, mert így a terem és az asztalok miatt nem kellett aggódnunk és rutinosan pakolhatunk, bár a táblát lecserélték a műanyag, filctollas variációra, ez kisebb meglepetést okozott, szerencsére a közelben lévő boltban a párom tudott venni, így ez sem fogott ki rajtunk. A mostani tanfolyamra is többen érkeztek Erdélyből és a Felvidékről, de szerencsére mindenkinek sima volt az út, így 9 órakor elkezdhettük a tanulást.
A technikai napon ismét az alapoktól indultunk, átvettük az előkészítést, sablonfelhelyezést, megtanultuk a helyes anyagfelvételt és jó alaposan átrágtuk azt a sok szempontot, amire a francia vég kialakításánál figyelni kell. Emellett ínyencségként megismerkedtünk a hajlító csipesz és a pinch rudak helyes használatával, valamint egy kis díszítést is belecsempésztem, bár ennek nagy részét a következő napra tartogattam.
Rövid ebédszünet után kezdődött a tanfolyam izgalmasabb része, amikor a tanulók a modelleken kezdtek el gyakorolni. Mivel többen is voltak már a múltkori képzésen, az előkészítés rendben volt és azon gyorsan át is léphettünk, így elég sok plusz időnk maradt a fehér francia vég gyakorlására. Mivel nem az volt a cél, hogy gyorsan megcsináljuk az öt körmöt, hanem, hogy az az öt, amivel elmegy a modell, az valóban szép legyen, így az első egy-két körömnél még lassan haladtunk, többször neki kellett futni a feladatnak, volt akinek már néhány próbálkozás után fent maradhatott, volt akinek ehhez egy kicsit több kellett de nem volt reménytelen eset, mindenkinél látványos volt a fejlődés és az utolsó köröm már a tanulókkal együtt szépen mosolygott.
A lányok díszítő kedvükben voltak, így szinte mindenkinek készült csillámmal megbolondított vagy akrillal díszített köröm is, így a modellek is megkapták méltó jutalmukat. Úgy érzem, hogy sikeres volt ez a nap, mert több embernek is sikerült bebizonyítanom, hogy szépen tudnak porcelánnal is dolgozni, sőt volt akinek szebb lett, mint nyáron a zselével.
A végén örömmel adtam át mindenkinek a jól megérdemelt oklevelet, majd gyorsan átrendeztük a termet a másnapi akril díszítő tanfolyamhoz. Kipakoltuk az asztalra festékeket, az előre felragasztott tipeket (miközben gyártottuk a porcelán gombócokat, párom halkan megjegyezte, hogy ez nem is olyan nehéz és ha sok tipet kell még gyártania, akkor jövőre találkozunk Münchenben, hiszi a piszi, maximum nézőként)
Gyorsan visszasiettünk a panzióba és leraktuk a fölös cuccokat, mert már igencsak korgott a pocakunk és követelte a megérdemelt jussát a közeli Kemencés csárdában.
A finom vacsora után jól esett egy kis esti séta, sokkal többen nem lettek az idő viszont mintha hidegebb lett volna, így nem hagyott más választást, minthogy hazamegyünk, vagy valamivel felmelegítjük magunkat. Az egyik kávézóban nagyon jól hangzott a rumos-mazsolás forró csoki, így ennek segítségével vettük fel a harcot. Nagyon hangulatos volt kettesben sétálni, a ködös és kihalt, de szépen megvilágított utcákon, de mivel későre járt, így szép lassan hazafele kellett sétálnunk, ahol pillanatok alatt elnyomott bennünket az álom.
Másnap reggel kicsit ráérősebben indultunk, hiszen minden elő volt készítve az oktatásra.
A díszítő napokon nem egy bemutatóra és egy gyakorlásra, hanem több kisebb szakaszra bontjuk a tanfolyamot és szinte lépésről lépésre haladunk, így először elkészítettük a háttereket, majd vékony vonalakat, indákat festettünk és ha ezek rendben voltak, akkor következhettek a virágcsokrok, lepkék és kompozíciók.
Párom ismét magunkra hagyott bennünket és az állatkert mellett megnézte Sóstó másik nevezetességét a falumúzeumot. Itt több tájegységre jellemző házacska is található, ahol bemutatásra kerülnek a különböző mesterségek és a falusi élet. Bár télre a bemutatók bezárnak, a séta mégis hangulatos és bemutatkozott a területet védő kutyus is. Bár mikor egy nagytermetű kutya rohan az ember felé a semmiből, csak reménykedhet, hogy játszani szeretne.
A második nap is nagyon jól telt és a lányok nehezen hitték el, hogy ők is tudnak szép vékony vonalat húzni, a nap végére kénytelenek voltak belátni, hogy igazam volt és szép mintákat és egy oklevelet vittek végül haza. Amikor végzünk, mindig gondban vagyunk, hogy hogy is nézett ki eredetileg a terem. Már számtalanszor megfogadtuk, hogy lerajzoljuk az eredeti elrendezést, amit persze soha nem tettünk még meg, így most is az emlékezetünkre hagyatkoztunk, reméljük, másnap a diákok nem néztek nagyon furcsán a termükre.
A városból kifele haladva kellemes fáradság tört ránk és már hazafele azon kezdtünk gondolkodni, hogy a héten milyen teendőink lesznek és hogy nemsokára jövünk vissza meglátogatni a Szabolcs kupát.
Ismét jól éreztük magunkat, köszönjük a lányoknak a kedves fogadtatást és remélem találkozunk még!