A tavaly októberi Moszi Kongresszus folytatásaként idén márciusban részt vehettem a düsseldorfi világversenyen. Ugyan itthon a zselés és porcelános versenyszámot is megnyertem, a szabályok értelmében csak a magasabb pontszámot elért kategóriában indulhattam Düsseldorfban, így porcelánnal versenyeztem.
Az idei év első három hónapja a felkészüléssel telt, emiatt jóval kevesebbet tudtam dolgozni, ezért köszönöm a Vendégeim megértését és a köröm modelleimnek, akik sokszor késő éjszakáig türelemmel ülték végig a gyakorlásaimat: Brigi, Dóri, Erika, Ibolya, Kitti, Laura, Marcsi, Nóri, Orsi, Timi.
A gyakorlások a szokott módon nem sikerültek annyira jól, bár a hibáimat folyamatosan tudtam javítani, de most először éreztem azt, hogy a túl sok gyakorlás sem jó: fizikailag és lelkileg is elfáradtam.
Ennek ellenére az utolsó gyakorlás után úgy éreztem, a hibáim nagy részét sikerült kiijavítanom és mindent megtettem, ami tőlem telt, így picit félve, de mégis magabiztosan vágtam neki az útnak.
A kiutazást már januárban elkezdtük szervezni, lefoglaltuk a szállodát és a repülőút helyett inkább az autózás mellett döntöttünk, amit annak ellenére, hogy 2500km-t kellett vezetnünk, utólag sem bántunk meg, mert gyönyörű helyeken jártunk és sokkal mobilabbak voltunk. Úgy szerveztük, hogy ha már eljutunk Düsseldorfba, akkor picit szét is tudjunk ott nézni és ki tudjunk menni szurkolni Gabinak a zselés versenyre.
1. nap
Csütörtökön délelőtt összepakoltam a versenyhez szükséges dolgokat, délután pedig elkészítettem az útra a harapnivalókat, majd 19 óra magasságában lefeküdtünk aludni, hogy a hosszú út előtt még pihenjünk kicsit. Az ébresztőt 23 órára állítottuk, de az izgalom miatt már néhány perccel a csörgés előtt fent voltunk. Néhány apróság összepakolása és a lista átnézése után éjfélkor elindultunk a modellemért, Brigiért. A csomagtartót gyorsan megtöltöttük így a bőröndnek már csak a hátsó ülésen jutott hely.
Az út magyar szakasza gyorsan elrepült és ahogy átléptünk Ausztriába, elkezdett havazni. Sajnos túl sokat nem láttunk az országból, mert végig sötétben mentünk. Az osztrák pálya legfélelmetesebb szakasza az volt, amikor útfelújítás miatt betereltek egy két betonfallal szegélyezett sávba, ami olyan szűk volt, hogy kb. 30cm volt mindkét oldalon a fal és a tükrök mellett. Kb. 12 km-t tettünk meg itt sötétben – óráknak tűnt.
Itt már az autó és a mi hasunk is jelezte, hogy meg kéne tölteni, így megálltunk egy kis hajnali rántott húsos szendvicsre és benzinre, kinek-kinek ízlése szerint. Ausztriát is hamar átszeltük és az osztrák enyhe havazás után (még mindig sötétben) valóságos hóviharba kerültünk, ahol az autópályán még a sávokat sem láttuk és még 80-al is a síelés élményeit juttatta eszünkbe.
A német autópályákról és a vezetési kultúráról sok rosszat hallottunk és kellemesen csalódtunk. A felső sebességkorlát eltörlése és a rengeteg sportautó ellenére sokkal kevésbé agresszívan vezetnek, nem tolnak le 200-al az útról, hanem megvárják, amíg a 160-al „döcögő” ki tud sorolni, igaz, nem nézik a tükröt és sávváltáskor nem figyelnek a hátulról érkezőre.
Az idő hamar kitisztult és mivel sokkal jobban tudtunk haladni, mint ahogyan terveztük, 8 óra magasságában beiktattunk egy kis városnézést Regensburgban.
Jól esett kicsit kinyújtóztatni a lábunkat és jót tett a finom kávé és süti is, amit egy hangulatos cukrászdában fogyasztottunk el. Még így is a tervezettnél jóval hamarabb, 14 óra körül értünk Düsseldorfba.
Mivel interneten foglaltuk a szállást, picit izgultunk, hogy milyen lesz, de egy nagyon kellemes, zöldövezeti hotel fogadott nagyon szép és tágas szobákkal. Miután egy picit megpihentünk, elmentünk a környéken egy kisebb sétára – érdekes volt látni, hogy itt mennyivel nyugodtabbak az emberek.
Első uticélunk a verseny helyszíne volt, hogy felderítsük a terepet és megnézzük, hogy mennyi idő alatt érünk oda.
A Beauty International rendezvényének a Messe Düsseldorf konferencia központ adott helyet, ami számunkra megdöbbentően hatalmas komplexum volt, amit az is jól mutat, hogy a különböző témájú csarnokok és a parkolók között belső buszjárat szállította a látogatókat.
Elsőre teljes káosznak tűnt az egész, de másnap, amikor már mi is rutinosabbak voltunk, látszott, hogy profin meg van szervezve minden, csak nincs túl jól kitáblázva.
A Beauty rendezvény a konferencia központ kb. 17 csarnokából és 8 parkolójából 5 csarnokot és 3 hatalmas parkolót töltött meg.
A 7-es csarnokban a workshopok, a 9-esben a körmös standok és verseny, a 10-esben és a 12-esben a kozmetikai standok, a 11-esben pedig a pedikűr, wellness és a további kozmetikai kaptak helyet.
A kiállítás külső szemrevételezése után a belváros felé vettük az irányt, ahol hiányos német tudásunknak köszönhetően a táblákhoz tartozó kiegészítő feliratokat nem értettük, ezért nehezen találtunk számunkra „Kresz” biztosnak tűnő parkolóhelyet. A sétálóutcában megtaláltuk az összes híres világmárka mintaboltját és érdekes volt látni, hogy a világválság ellenére sportautók tömkelege parkolt és járt az egész városban az emberek pedig tömött szatyrokkal megrakva járták a márkás boltokat, ahol a kirakatot nézegetve a nálunk átlagos éves fizetésből egy nem túl nagy fülbevalóra vagy egy kisebb retikülre futotta volna. Néhány ékszerboltnál (persze a legszebbeknél) még a nézést is sajnálták és ránk szóltak, hogy nem lehet fotózni. Igaz, picit már éhesek voltunk, de nem csak ennek volt köszönhető, hogy megcsapta az orrunkat az egyik kis utcában lévő grill étteremből áradó illat, így hamar el is dőlt, hogy másnap hol fogunk ebédelni.
Betértünk egy édességboltba, ahol a családnak vettünk egy kis ajándékot, de nehéz volt a választás a rengeteg formájú és ízű, jobbnál-jobb csoki között.
A sétával hamar elrepült az idő és mivel nagyon elfáradtunk, aznap korán ágyba kerültünk.
2. nap
Szombaton korán keltünk, hogy a gyors reggeli után a zselés verseny kezdetére ki tudjunk érni. Az előző napi tájékozódásunk ellenére kisebb fennakadást okozott, hogy rengetegen voltak a rendezvényen így csak a második parkolóban találtunk helyet és több busz is elment, mire fel tudtunk szállni. A következő meglepetés akkor ért minket, amikor a busz nem a műkörmös csarnok előtt, hanem az épületkomplexum másik végén tett le minket így nagyjából az egész kiállításon keresztül kellett vágnunk: sok érdekes dolgot láttunk, de szinte már ebben elfáradtunk és mire a körmös versenyhez értünk, már a 30. percnél tartottak. Persze ekkor is láttam érdekes dolgokat, volt, aki tippel és volt, aki épített körömmel indult, számomra pedig a legnagyobb látványosság Trang Nguyen volt, aki számomra szokatlan módon zselében versenyzett. Amellett persze, hogy fél szemem Gabin volt, hogy hogy áll, Trangnáél nézelődtem a legtöbbet.
A versenykiírásban az szerepelt, hogy lehet körömágy hosszabbítást csinálni, de mivel a magyarországi elődöntőn sem ezt kellett csinálnom és nem is ezt gyakoroltam, úgy döntöttem, nem változtatok az eddigi koncepción. Itt azonban azt láttam, hogy kivétel nélkül, mindenki körömágy hosszabbítást alkalmazott, ezért elkezdtem aggódni és közben azon gondolkodtam, mivel járok jobban: ha maradok az eredeti variációnál körömágy hosszabbítás nélkül és bevállalom, hogy eleve kb. 100 mínusz ponttal indulok vagy, hogy körömágy hosszabbítást csinálok úgy, hogy egyetlen versenykörmöt sem gyakoroltam így.
A döntéssel mindenképpen megvártam az eredményhirdetést.
Közben a verseny a végéhez közeledett és úrrá lett rajtam az eddig csak verseny közben érzett izgalom és bár Gabi messze volt tőlünk, próbáltam lesni, hogy vajon hol tart: ki van-e már lakkozva, van-e már fényzselé a körmökön.
Az idő leteltével minket odébb tereltek, hogy helyet csináljanak a zsűrinek és a modelleknek.
Miután néhány szót váltottunk Gabival, kimentünk a városba ebédelni, de nem gondolkodtunk sokat, hová üljünk be: rögtönk a grill étterem felé vettük az irányt. Brigi cézárnak álcázott salátáját leszámítva nem csalódtunk, nagyon finomakat ettünk.
Az idő annyira elszaladt, hogy igyekeznünk kellett, hogy nehogy lekéssük a zselés verseny eredményhirdetését. Már rutinosan vágtunk át a csarnokon és éppen időben érkeztünk, már a kivetítőn mutatták a szervezők által délelőtt készített képeket, ahol láthattuk a izguló versenyzőket munka előtt-közben és után és néhány érdekes pillanatképet. Szinte percre pontosan 16.30-kor elkezdődött a díjátadó ünnepség: a verseny háziasszonya, Tina Werle köszöntötte a jelenlévőket, bemutatta a zsűri tagjait, majd egyenként a színpadra szólította a versenyzőket, végül kihirdette az első három helyezettet: az első helyen Michaela Cepcova (Szlovákia), a második helyen Frank Schaberle (Németország), a harmadik helyen pedig Anna Gembala-Papiez (Lengyelország) végzett.
A győztes versenymunkákat látva egyértelművé vált, hogy körömágyhosszabbítás nélkül semmi esélyem, így eldőlt, hogy muszáj körömágyhosszabbítást csinálnom, aminek csak egy további feltételt szabtam: bele kell férnem ugyanabba az időbe, ami eredetileg a sima francia körömre lett szabva, nem maradt más hátra tehát, minthogy este leüljek és gyakoroljak egyet.
Éppen ezért gyorsan el is köszöntünk Gabiéktól és siettünk a parkolóba, ahol első meglepetésként rendőrökbe és hatalmas tömegbe botlottunk: az egyik közeli stadionban éppen vége volt egy meccsnek és a rendőrök a hazafelé tartó tömeget kísérték. A második, immár kellemetlen meglepetés ezután ért minket: az amúgy nagyon jól szervezett parkolást (2 egymás melletti autót követően üres sávot kellett hagyni, ahol ki lehet állni a parkolóból) a mi sorunkban álló egyik autó nem igazán tartotta be, így Brigi egyik oldalról én pedig másik oldalról néztük kívülről az autót, hogy a párom ki tudjon állni, ami nem sokon múlt: behajtott tükrökkel kb. 5 cm volt a két autó között, de szerencsére kis csapatunk ezt is megoldotta.
Kis megpihenés után nekiálltunk, hogy leszedjük Brigi körmeit majd elindult a stopper a körömágyhosszabított körömhöz. Mivel nem akartam, hogy Brigi körmeit nagyon megviselje a leszedés és újabb reszelés, ezért csak az egyik kezén gyakoroltam és mindhárman felsóhajtottunk, amikor 1óra10percnél leállítottam a stoppert – kész voltam és volt még 5 tartalék percem is, a kérdés tehát eldőlt: egy életem-egy halálom, bevállalom a körömágyhosszabbítást.
3. nap
Annak ellenére, hogy éjfél is elmúlt, mire ágyba kerültünk, az idegesség miatt nem igazán tudtam aludni és a hajnal 5-re állított óra első hangjára felébredtem.
Néhány apró előkészület után gyorsan reggelizni indultunk, de a három nap alatt akkor állítottuk fel a rekordot: 20 perc alatt végeztünk – alig ettünk valamit.
Gyorsan összekészültünk és 7.30-kor indultunk az autóhoz, ahol valami furcsa volt a GPS-el, nem akart beindulni, ekkor vettük észre, hogy nincs benne a kártya. Amíg én kipakoltam a táskámat és feltúrtam az autót, párom felszaladt a szobába, de sajnos egyikünk sem találta meg. Nem volt időnk pánikba esni, picit aggódva indultunk el, de bíztunk abban, hogy az előző két nap alatt többször megtett úton elég jól megfigyeltük az utat ahhoz, hogy egyedül is odataláljunk. Amikor befordultunk a konferencia központhoz vezető útra, hatalmas sóhaj szakadt ki belőlem, ami a többieket nevetésre ösztönözte és megjegyezték: a versenyt nem úszom meg ilyen könnyen 🙂
Mivel a rendezvény csak 9-kor kezdődött, az előző napon bejáratott parkoló még nem volt nyitva, így újabb bonyodalom ként a másik, távolabbi parkolóba állhattunk, de a buszmegálló közelsége megnyugtatott. Néhány perc várakozás után meg is érkezett a menetrend szerinti járat ami néhány perc után kellemes meglepetés ként pont a 9-es csarnok előtt tett le, ahol a verseny volt.
Mivel 30 perccel a regisztráció előtt értünk oda, azt gondoltam, még nem lesz ott senki, de megörültem, amikor megláttam a szervezőket, sőt, már egy versenyző is bent ült az asztaloknál.
A regisztráció után megkaptam a magyar zászlót, amitől egy picit párás lett a tekintetem… nem volt időm érzelgősködni, Brigi kezét gyorsan elkapták és előzsűrizték én pedig elkezdtem kipakolni, mivel bőven időben voltunk, nem kellett rohanjak. Miután minden anyag és eszköz, és persze a sok kabala is a helyére került, izgatottan néztem körbe, ahol szépen megteltek az asztalok.
A verseny első felvonása ként Tina részletesen, ábrákkal illusztrálva elmagyarázta az értékelési szempontokat és néhány jó tanáccsal is ellátott minket, hogy mi az, amire nagyon figyeljünk és melyik szemponttal tudunk könnyen pontokat szerezni.
A tájékoztató után pontban 9.30-kor elkezdődött a verseny. A percek hihetetlenül gyorsan peregtek én pedig semmi másra nem figyeltem, mint a hosszokra, mosolyvonalra, hajlításra és mire felocsúdtam, kész voltam az építéssel és nagyjából az ütemtervnek megfelelően 1 óra volt még hátra. A reszeléssel gyorsan végeztem, majd lakkozás és végül a polír. Az utolsó percekben már a „takarítási munkálatokat” végeztük, 12 órakor pedig, a „Stop” jelzésre azonnal fel kellett állnunk.
Amikor januárban elkezdtem a felkészülést egyik cél ként azt fogalmaztam meg, hogy akárhogyan is sikerül a verseny, nem szeretnék úgy felállni az asztaltól, hogy elrontottam és ezt sikerült is megvalósítanom: ami tőlem tellett megtettem és reméltem, hogy jó eredményt sikerül elérni.
A modelleket egy helyre terelték, elmondták a tudnivalókat, majd kihúzták a modell számokat. A zsűrizés már elkezdődött, amikor mi még pakoltunk: az első körben az összes modellt számsorrendben megnézte a zsűri, így kapott egy átfogó képet a körmökről, a második körben pedig a megadott szempontok szerint egyenként értékelték őket. Viszonylag gyorsan született a döntés, 2-kor már ki is engedték a modelleket.
Az eredményhirdetésig volt még 2,5 óránk, mialatt meglátogattuk az összes standot, vásároltunk néhány apróságot és bár itt sem igazán lehetett fotózni (volt is, ahonnan elzavartak bennünket), ha már kijutottunk, akkor is csinálunk néhány képet és ebédeltünk egyet az étteremben. Egyrészt a koránkeléstől és az idegességtől, másrészt a sok sétálástól, végül a finom és kiadós ebédtől elbágyadtunk, így visszasétáltunk az eredményhirdetés helyszínére, ahol ekkor még az utolsó előadást tartották – leültünk hát és néztük – mivel egy szót sem értettünk a német magyarázatból.
Az előadás után átrendezték a színpadot és amikor elkezdték mutatni az előző és aznapi képeket, nagyon izgatottak lettünk, hiszen tudtuk, hamarosan elkezdődik.
Most Tina először megköszönte a munkájukat és színpadra szólította a munkatársait, majd következett a zsűri, végül minket, versenyzőket is színpadra szólítottak. Amikor a harmadik helyezettet szólították, nagyon szorítottam, de a svéd lány nevét mondták, ekkor pedig már tudtam, hogy sajnos az első háromba nem tudtam bejutni. A harmadik helyen Linn Himberg-Larsen (Norvégia), a második helyen Monika Diekmeier (Svédország), az első helyen pedig Lynn Lammers (USA) végzett. Az első három helyre az eddigi tapasztalatokkal tökéletesen ellentétes körmök kerültek: az 50%-os hossznál jóval rövidebb, alig hajlított, nagyon kis C ívű körmök nyerték el a zsűri tetszését, ami számomra nagyon szokatlan volt, versenyen még sosem tapasztaltam ilyet.
Úgy éreztem, hogy nem lett annyira rossz a munkám, ezért nagyon bíztam abban, hogy az első hatba sikerült bekerülnöm. Talán a lelkem mélyén éreztem, hogy ennyi (szinte nulla) gyakorlással nem nagyon volt esélyem, de mégis bíztam – sajnos a zsűrinek nem tetszett a munkám és hatalmasat csalódtam, amikor megláttam az értékelő lapot: a 16 versenyzőből a 13. helyet szereztem meg.
A verseny helyszínét vegyes érzésekkel hagytam el, hiszen tudtam, hogy amit lehetett megtettem mégis bántott, hogy ennyire alul teljesítettem a saját magam által felállított szintet. A helyzeten azonban sajnos nem tudtam változtatni, a zsűri döntött, nekem pedig el kellett fogadni, de az autóig vezető úton egy szót sem tudtam szólni – gombóc volt a torkomban.
Az autóban gyorsan felhívtam az aggódó családot és a Cesar’s Secrets csapatot és miután már negyedszer is elmondtam a történteket egy picit megnyugodtam és kezdtem a dolgok jó oldalát látni: már tudom, hogy jövőre mi az elvárás 🙂
Az autóban meg is beszéltük Brigivel, hogy bánatunkat egy kis körmözésbe fogjuk fojtani: csinálok neki edge körmöt, amire régóta vágytam, de idő hiányában nem tudtam csinálni és ő is nagyon szeretne már valami nem franciát. Így hát ½ 7kor leszedtük a körmeit, majd 8 órakor neki álltunk az edgenek. 11körül fejeztük be, de mentségemre legyen mondva, először csináltam 10 ilyet és mivel nem volt nálam uv lámpa, polírozni kellett. Mindkettőnknek nagyon tetszett az eredmény, úgyhogy örömmel feküdtünk le aludni.
(Az örömben közre játszott, hogy az asztal alatt a fal mellett megtaláltuk a GPS kártyáját, így már biztosak lehettünk benne: hazatalálunk.)
4. nap
Másnap nem akartunk nagyon korán kelni, hiszen fárasztó napok voltak mögöttünk és hosszú út várt ránk. 9 körül reggeliztünk – bőségesen – majd 10 óra után az utolsó koffert is beraktuk az autóba, a szobakulcsot leadtuk és elindultunk hazafelé.
Az idő barátságtalan volt, igazi hazamenős idő. Útközben ismét gyönyörű utakon jártunk, hatalmas hegyek amiken viaduktokon keresztül vezetett az út, apró falucskák a völgyekben – sajnos nem volt időnk megállni, de nagy valószínűséggel visszatérünk egyszer.
A német autópályán utoljára megízleltük a határok nélküli autózás örömét, majd Ausztriába átérve szigorúan beálltunk a 130-as tempóra. A hazafele vezető út talán még gyorsabban eltelt, mire felocsúdtunk már közeledtünk a magyar határhoz. A határon átérve egyből bekapcsoltuk a rádiót, hogy megtudjunk valamit az itthoni eseményekről, végül éjjel 11 óra körül érkeztünk meg. Brigit kitettük, a körmös bőröndöt vissza vittük a szalonba, majd nagyon fáradtan hazaértünk. A romlandó ételeket gyorsan beraktuk a hűtőbe és pillanatok alatt elnyomott bennünket az álom.
Remélem sikerül legalább még egyszer kijutnom Düsseldorfba, hogy bebizonyítsam: egy jó felkészüléssel ennél többre vagyok képes és elhozzam a kupát, amit eddig még soha, senkinek nem sikerült Magyarországon.