Publikációk – Dobogó

Út a dobogó felé!
(Az alábbi cikket, sok érdekes írással együtt a Nailpro magazin 2010. októberi számában is olvashatod)

Versenyekről rengeteget lehet hallani mostanában. Szinte bármilyen rendezvényre ellátogatunk, az előadások mellett különböző témájú versenyeket is megnézhetünk. Sokunkban pedig egy idő után felmerül a kérdés: mi lenne, ha én is próbára tenném magamat és elindulnék a következő versenyen?

Magyar Bajnokság - Tip-porcelán kategória 1.hely

Építő versenyek esetén a téma mindig ugyanaz: francia körmöket kell készíteni. Így hát sokan meg is szokták kérdezni, hogy mi a kihívás a sima, egyszerű, francia körmök elkészítésében. Először is, technikai verseny lévén az egyetlen cél, a tökéletes és egyforma körmök elkészítése, ez pedig nagyon nehéz. Másodszor, a francia körmökön belül is, rengeteg apró szabály van, amit lehet változtatni, éppen ezért, szinte minden versenyre máshogyan kell készülni.
Nagyjából két évvel ezelőttig a francia versenykörmök normál, fehér és átlátszó anyagból készültek, mondhatni, a hagyományos technikával. Miután azonban a szalonokban nagyon elterjedt a körömágyhosszabbítás technikája, néhány versenyen bevezették, így ott már ezzel az új technikával kell elkészíteni a körmöket. Van olyan verseny, ahol külön értékelési szempont a hold kiépítése.
A versenyidő 10 köröm esetén általában 2,5 óra. Minden szempontot nehéz lenne ebben az időben megvalósítani, ezért minden versenyen néhány szempont a fentiekből kimarad, így alakultak ki különböző típusú versenyek: van, ahol mindkét kézre kell körömágyhosszabbítás és a fehér vég, de nem kell holdat építeni, ezzel szemben van, ahol hagyományos francia körmöket kérnek kiépített holddal, de csak az egyik kézre, a pirosra lakkozott kéz lehet átlátszó. Mostanában megjelentek olyan különleges versenykiírások is, ahol csak 1 kézen kell dolgozni, három ujjat kell fehér véggel elkészíteni és kettőt átlátszóra, illetve olyan verseny is van, ahol a versenyt megelőző estén el kell készíteni a két hüvelykujjat, a versenyen pedig a maradék nyolc körmöt kell megépíteni, ez esetben a két hüvelykujjat természetesen nem értékelik, csak a versenyen elkészített munkát pontozzák.

Nailympia London 2013 Competition

A technikai versenyeken, a kész munka szinte mindig úgy néz ki, hogy az egyik kéz fehér végű, francia köröm, a másik kéz pedig pirosra kilakkozott, hiszen ezzel a legnehezebb lakkozni, minden kis hiba meglátszik, akár a szarupárkány területét, akár a köröm felszínét nézzük. Az egyszínű, sötét, matt lakk adja ki legjobban a köröm felszínén a körömépítés vagy a reszelés során vétett hibákat, legyen az mélyedés, buborék vagy reszelő által okozott karcok.
Ha még nincs 2 éve, hogy megszereztük a bizonyítványunkat, akkor kezdő kategóriában indulhatunk, ha azonban ezt az időt túlléptük, akkor a profik közt kell megmérettetnünk magunkat, függetlenül attól, hogy versenyeztünk-e már valaha. A kategóriák versenyenként változnak: van, ahol a technikák vannak szétválasztva (tipes és épített), ezeken belül egybe értékelik a zselés és porcelános munkákat, máshol anyag szerinti bontás van (zselé és porcelán), ezen belül mi döntjük el, hogy tipes vagy épített technikát alkalmazunk.

Az építő versenyeken az értékelési szempontok objektívak, egy-két szempontot leszámítva (mint. Pl összkép), egyértelműen eldönthető a pontok száma. Forma: általában szögletes, teljesen kocka formát készítünk. Hossz: a legtöbb versenyen a 2/3-1/3 hosszkiírást alkalmazzák, itt a kész köröm 2/3-a a körömágy, 1/3-a pedig a fehér szabadszél, más szóval a körömágy fele a szabadszél. Vannak olyan versenyek, ahol a szabadszél hosszabb, máshol a körömágy aránya növekszik, de van olyan verseny is, ahol nincs megadva hossz, olyan hosszú körmöt készítünk, amilyet szeretnénk. Azt viszont tudnunk kell, hogy ezt a szempontot pontosan mérni fogják, tehát a gyakorlásaink és a verseny során is ellenőrizzük a hosszokat, mert nagyon sok „fölösleges” pontveszteségünk lehet emiatt.
Hold: törtfehér színűnek és foltmentesnek kell lennie, a formája a macskaszemhez hasonlít. Ha a modellnek van saját holdja, az nem látszódhat ki az épített hold alól.
Mosolyvonal: ovális, árnyékos, folytonos vonalnak kell lennie, a sarokpontoknak egyforma magasan és pontban kell végződniük.
Fehér vég: nem lehetnek foltok, árnyékok, buborékok, porszemcsék, egybefüggően fehérnek kell lenniük.
Körömágyhosszabbítás: az anyag színe természetes legyen és láthatatlan átmenetet képezzen a körömággyal. Nem lehet foltos, a hosszabbított részen nem látszódhat át a természetes körömlemez.
Körömágy: áttetsző anyaggal kell borítani, nem lehetnek benne buborékok vagy bármilyen szennyeződés. A modell természetes körmén nem lehetnek fehér vagy vörös foltok. Nem okozhatunk sérülést a szarupárkányon.
Polírozás: a lakkozatlan kezet porcelán és zselés köröm esetén is tükörfényesre kell polírozni, semmilyen karc nem lehet a felületen. Kivételt képeznek azok a versenyek, ahol zselés köröm esetén engedélyezik a fényzselé használatát.
Szélek: az oldalvonalak teljesen egyenesen futnak a körömágyból, nem lehet bennük lépcső, a köröm éle (hajszálvonal) egyenletesen vékony.
Lakkozás: a szarupárkány mellett nem lehet fehér csík, nagyon pontosan a bőr mellett és a köröm éleit is lakkozni kell. A felületnek egyenletesnek, árnyék, folt és karcmentesnek kell lenni. A fehér vég nem látszódhat át a lakk alatt.
Összkép: az első benyomás a munkáról. Mennyire illik a kézhez a köröm, milyen a mosolyvonal, a hold formája, mennyire kidolgozott a munka.
Bármelyik szempontot nézzük is, az egyik legfontosabb, hogy mind az 5 illetve 10 körmön egyforma legyen. Ez az igazi kihívás!

A következő, és legmeghatározóbb része a felkészülésnek a modellkeresés. A megfelelő modell kecses, vékony ujjakkal és keskeny, párhuzamos körömággyal rendelkezik. A körömágy hossza a középső ujjakon legalább 13-14 mm legyen. Emellett fontos, hogy ne legyen hideg, nyirkos, izzadós keze és a bőre ne legyen nagyon érzékeny, különben reszelésnél könnyen vérezhet.
A gyakorlati felkészülést mindenképpen egy tanfolyammal kezdjük, ahol megmutatják a versenyköröm elkészítésének folyamatát, hogy az egyes szempontoknak hogyan tudunk maximálisan megfelelni, konkrét tanácsokat kapunk a hibáink kijavításához és néhány hasznos praktikát a versenyre. Ezt ajánlatos első alkalommal a verseny előtt kb. 1 hónappal beiktatni, majd következhet a gyakorlás, amennyire csak van lehetőségünk. Ha lehet, folyamatosan konzultáljunk a felkészítőnkkel, küldjünk neki képeket, beszéljük meg a hibákat és azok javítási módjait.
Érdemes először kisebb, vidéki versenyeken próbára tenni magunkat, ahol nem olyan erős a mezőny, így bátran kipróbálhatjuk magunkat versenyhelyzetben, a siker pedig növeli az önbizalmunkat.
Néhány kisebb versenyen szerzett rutinnal már bátran nekivághatunk a nagyobb céges versenyeknek vagy akár a két nagy magyarországi versenynek, amelyeknél már nagy lesz a tét: kvalifikálhatjuk magunkat a düsseldorfi világversenyre vagy a Beauty esetében a müncheni Európa Bajnokságra.
Addig is amíg ezekre a versenyekre sikerül kijutnunk, mehetünk külföldre mérkőzni, ahol nevezési díj fejében bárki részt vehet, például Londonban, Düsseldorfban, Frankfurtban, Nürnbergben, de ha van rá lehetőségünk, akkor kipróbálhatjuk magunkat akár Japánban, Koreában vagy Amerikában is.

Winner of Winners Trophy - Nailympia London 2015 Winner of Winners Trophy, 4 gold medals, 2 silver medals, 1 bronze medal - Nailympia London 2015

A versenyen elért eredményt tekintve legyünk óvatosak. Úgy soha ne induljunk versenyen, hogy jó lesz az utolsó hely is, a lényeg, hogy ott voltunk, akkor inkább el se induljunk. A versenyzés azonban nem szerencsejáték, ahol a statisztikák szerepet játszanak, meg kell dolgoznunk a jó helyezésért. Azonban mindig legyünk reálisak, hiszen a helyezésünk csak részben függ a saját teljesítményünktől, meghatározza a többiek munkája is. Ne tévesszen meg a gyengébb mezőnyben elért jó helyezés, rövid távon önbizalom növelő, de hosszabb távon, erősebb ellenfelek között nagy csalódás érhet. Az is előfordulhat, hogy hiába készítünk gyönyörű, szinte hibátlan körmöket, ha nagyon erős a mezőny és néhány ponttal lemaradva éppen lecsúszunk a dobogóról. Büszkék lehetünk arra, hogy neves ellenfelekkel küzdhettünk és előkelő eredményt értünk el és ne essünk abba a hibába, hogy csak a dobogó vagy az első hely ér valamit. Lehet, hogy az elért 4. helyezésünk egy külföldi versenyen hazánk legjobb elért eredménye. Tanuljunk a hibáinkból, tanuljunk az ellenfeleinktől és legyünk büszkék az elért eredményünkre!