Színek helyes használata


(Az alábbi cikket sok más érdekes dolog melett, a Szépvilág Extra 2010/1-es számában is olvashatod)

SzínkörAmikor színeket választunk egy minta vagy egy teljes köröm elkészítéséhez, akkor nem csupán egy színes terméket készítünk, hanem egy hangulatot hozunk létre. A vendég ránéz a körmeire és a színek hatással lesznek rá, az idegenek pedig képet kapnak a vendégünk ízlésvilágáról.
A jól megválasztott színek a legegyszerűbb körömre is felhívják a figyelmet, a rossz színválasztás azonban tönkre teheti a legszebb díszítést is.
Vannak olyanok, akik ösztönösen használják a színeket és valódi kompozíciókat hoznak létre, ha azonban nekünk nincs ehhez érzékünk, akkor sem kell kétségbe esnünk, mert néhány szabályt figyelembe véve kiemelhetjük munkánk szépségét.

Ehhez nem kell mást tennünk, mint megismerkednünk a színkörrel. A színkört a három alapszín alkotja, amelyeket semmilyen más színből nem keverhetünk ki, ezek a kék, sárga és piros.
Az ún. másodlagos színeket csak az alapszínekből keverhetjük ki, ezek a narancs (piros és sárga), a lila (kék és piros) és a zöld (kék és sárga).

Néhány szín kombinációval meleg hatást érhetük el, ilyen például a piros, narancs, sárgászöld, barna, másokkal pedig hideg hatást kaphatunk, ilyen például a kék, kékeszöld, lila. A színek hőfokát azonban befolyásolják a körülötte lévő színek is, például a piros hidegnek tűnik fehér és ezüst környezetben, de arannyal és naranccsal már melegnek hat.
A fekete és fehér színek használatával újabb jelentést adhatunk a mintának: a fehér szín finomítja, a fekete mélyíti a színek hatását, az arany és ezüst színek pedig ünnepi hangulatot csempésznek a körömre.
Ha két színt szeretnénk használni, akkor a körben egymással szemben álló, ún. komplementer színek, vagy ezek árnyalatai biztosan jó választás lesznek, például a narancs és kék, lila és sárga. A fekete és fehér együtt, vagy bármelyik másik szín kiegészítéseként kiváló. A nagyon közeli árnyalatokkal óvatosan bánjunk, mert nem biztos, hogy mutatni fognak a körmön.

Három vagy négy szín esetén jó megoldás, ha a körben egyenlő távolságra lévő színek közül választunk, esetleg az egyik színt fehérrel, feketével, ezüsttel vagy arannyal helyettesítjük.

Egyszerű, mégis elegáns hatást érhetünk el a klasszikus, fehér-fekete-piros vagy fekete-arany-piros színkombinációval.
Biztosan összeillő, harmonikus színvilágot kapunk, ha egy kiválasztott szín néhány árnyalatát használjuk. A kék-zöldeskék-fehér vagy sárga-narancs-fekete mindig jó választás.

További játékteret biztosítanak számunkra a csillámok, a gyöngyházas és a matt színek illetve a kövek. Ha egy körömnél az alap csillámos anyagból készült, akkor a mintát mindig matt színnel készítsük, az egymás mellé helyezett csillámos színeket pedig kontúrozzuk matt színnel, mert így nem csak elhatároljuk, de ki is emeljük a színeket.
Csillámos alapkörömre soha ne tegyünk követ, mert a két csillogó hatás egymáson nem fog érvényesülni – inkább használjuk egy kis matt színt, aminek a közepébe helyezzük a semlegesítő fehér, vagy éppen a színhatást fokozó színes követ.
A gyöngyházas hatás mindig finomítja a színek tónusát. A gyöngyház színeket egymás mellett használva kiegészítik egymást, ugyanakkor matt színekkel kombinálva lágyíthatjuk a színhatást.
Színátmenet készítésénél érdemes úgy összeállítanunk a színeket, hogy legalább egy tartalmazzon csillámot. Mivel a matt színek tömény pigmentből állnak, elhalványítani csak foltként lehet, míg egy csillámos szín esetén a csillámszemek ritkulnak és tökéletes átmenetet adnak.

Ha van rá lehetőségünk, próbáljunk ki olyan színkombinációkat, amik számunkra szokatlanok. Egy pasztell sárgából pisztácia zöldbe vagy halvány rózsaszínből türkizbe menő átmenet különleges, mégis harmonikus. A szokatlan színkombinációkkal nem csak nekünk, a vendégeinknek is barátkoznia kell. Sokat segítünk nekik, ha tipekre különböző színű, hatású, tónusú háttereket és mintákat készítünk. Így könnyen elképzelhetik az általunk megálmodott kombinációt és olyan színekkel is megbarátkozhatnak, amit addig el sem mertek képzelni.
Ha például egy vendég nem szeretne fekete mintát a körmére, szerintünk azonban a mintába illene, akkor egészítsük ki a mintát néhány fekete pöttyel. Így megjelenik a körmön és a vendég számára is elfogadható a néhány apró fekete pont.

A minták kontúrozásánál az esetek többségében fekete színt használunk. Ez valóban nagyon határozottan és látványosan öleli körül a mintákat, azonban próbálkozzunk meg a sötétbarna színnel is. Kevésbé drámai hatást érhetünk el vele, a minta egésze lágyabb lesz.
Ha egyszerre alkalmazunk beépített és felületi díszítéseket is, akkor törekedjünk arra, hogy a köröm belsejében lévő színek visszaköszönjenek a felületen is, akár néhány vonal, pötty vagy strassz segítségével.

Arra azonban vigyázzunk, hogy a túl sok szín is zavaró lehet. Három, maximum négy színt válasszunk és ezeket a színeket kombináljuk a minta kiegészítéseként is.
A káosz hatást tompíthatjuk avval is, ha nem az összes szín erős vagy halvány árnyalat, hanem ezeket kombináljuk – a sötét színeket világossal, a világos színeket sötéttel egészítjük ki. Így nem csak a zsúfoltság érzetét kerülhetjük el, hanem egy kiegyensúlyozottabb hatást érhetünk el.

A színek mellett a formákkal is befolyásolhatjuk egy köröm hangulatát. A szögletes minták, vonalak merevebb, zárkózottabb hangulatot sugallnak. Ha azonban íves, hullámzó formákat használunk, az lágy, nőies hatást fog kelteni.
A hosszanti irányban elhelyezett vonalak és az átlósan kialakított íves minták nyújtják, karcsúsítják a körmöket, míg a nagyobb szirmok, virágok inkább összenyomják.

A szalonmunka során figyelembe kell vennünk a vendég igényeit, azt, hogy milyen színeket kedvel, milyen ruhákat, kiegészítőket hord, a munkahelyén milyen elvárásoknak kell megfelelnie.
Tavasszal a vendégek kedvelik az élénk színeket – a lilát, pinket, sárgát és ilyenkor előszeretettel kérnek csillogó anyagokat. Nyáron előtérbe kerülnek a víz és a nap színei, a kék, türkiz, napsárga, narancs és ilyenkor is hódítanak a csillámok. Ősszel többen a föld színei (barna, olíva, arany) és az összes szín tompább, melegebb árnyalatai mellett döntenek. Télen visszatérnek a világos és csillogó színek, mint a halvány kék vagy fehér csillám, közkedveltek a sötét lilák, bordók és a piros barnás árnyalatai, karácsony és szilveszter közeledtével pedig mindenki egy kissé bátrabb lesz a színek terén: a fekete, arany és ezüst szinte minden körmön megjelennek.

Ha azonban lehetőségünk van rá, eresszük el a fantáziánkat és használjuk bátran a színeket, mert minél jobban megismerjük őket, annál jobban el fognak varázsolni minket.
Ahhoz, hogy a fenti színkombinációkat meg tudjuk valósítani, rengeteg színre és csillámos zselére, -porcelánra van szükségünk. Néhány praktikával azonban elkerülhető, hogy már az első hónapokban hatalmas anyagmennyiséget kelljen felhalmoznunk.
A csillámporokat kedvező áron tudjuk beszerezni a kereskedésekben. Ezeket zselébe és porcelánba is keverhetjük így kis mennyiséget tudunk egyszerre készíteni és akár zselés, akár porcelános körmöt készítünk, mindkettőhöz használhatjuk. Az arányok tekintetében azt kell eldöntenünk, hogy áttetsző színt szeretnénk kapni vagy tömény csillámra van szükségünk. Előbbi esetében egy rész áttetsző zseléhez vagy porcelánhoz kb. harmadannyi csillámot keverjünk, míg utóbbi esetében legalább ugyanannyi legyen a csillám, mint az átlátszó anyag. Minél több csillámot keverünk a zseléhez vagy porcelánhoz, annál töményebb színt és annál sűrűbb anyagot kapunk. Vigyázzunk azonban avval, hogy a csillám lassítja a kötést, ami extrém esetben azt is eredményezheti, hogy az anyag nem tud megkötni.
A színes zseléket egymással keverve további egyedi színárnyalatokat hozhatunk létre, ha pedig matt színbe gyöngyházfehér zselét keverünk, az alapszín gyöngyházas változatát kaphatjuk.
Újdonság, hogy a porcelánport is keverhetjük zselébe, ami lehetővé teszi egyedi, gyöngyházas és matt színek létrehozását. Itt a zseléhez nagyon kevés porcelánport kell kevernünk és mivel a por jóval erősebben pigmentált mint a csillám, a fedő színt nagyon kevés por felhasználásával tudjuk létrehozni. Azt azonban mindig tartsuk szem előtt, hogy az erős pigmentáció némileg lassítja a kötést.