2009.02.24.-27 - Ukrajna - Valentina Denisenko tanfolyama

Minden egy péntek éjszakai megbeszélésen kezdődött, ahol megtudtuk, hogy lehetőségünk van részt venni Velantina Denisenko tanfolyamán. Ehhez csak két „apró” problémát kell megoldanunk: másfél hét múlva 4 napot szabaddá kell tennünk és ki kell ruccannunk hozzá Ukrajnába mintegy 1 500 km-t megtéve. Ehhez nekem személy szerint két OKJ-s és egy teljes létszámos díszítő tanfolyamnak kellett mindenki számára megfelelő új időpontot találni. Mindezek átgondolására 2 napot kaptunk, hiszen a költségek véglegesítéséhez, utazáshoz, szálláshoz és persze a tanfolyamhoz tudni kellett a pontos létszámot. Én is számba vettem mindent, hogy jó lesz-e nekem, ha elmegyek és megéri-e azt az átszervezést és költséget, amivel járni fog. Végül igent mondtam, így gyors telefonálás után szabaddá tudtam tenni magamat, amit ezúton köszönök a tanulóknak és a vendégeimnek is, akik között volt olyan, aki az átszervezés miatt vasárnap este tudott csak hozzám jönni.

A készülődés kicsit káosz szerű volt, de ehhez mostanság hozzá szokhattam volna, szombaton délelőtt a szokásos OKJ-s tanfolyam, vasárnap az átszervezés miatt délelőtt a másik OKJ-s csoport, délután pedig körmözés. Hétfőn este 8.-ig gyakoroltunk a lányokkal a március 1.-i tanulóversenyre, míg a párom feltúrta a körút pénzváltóit az Ukrajnában használatos pénzért a hrivnyáért. Így az összepakolás több részletben történt, de szerencsére semmi olyat nem hagytam itthon, ami nélkülözhetetlen lett volna.

Miután kisült a rántott hús a hosszú útra, február 23.-án 23:30-kor elindultunk a Fő utcai Mátyás szalonba, ahonnan éjfél körülre terveztük az indulást. Direkt kétfele pakoltam: a bőrönd megy a busz aljába a kis táska, enni-, inni-, olvasnivalóval pedig mellém az ülésre - hosszú lesz az út, biztosan dupla üléssel számoltak mindenkinek. Lassan megérkezett a csapat többi tagja is, a szalon alagsorából pedig előkerültek az úthoz nélkülözhetetlen kellékek: több kartonnyi ásványvíz, rántott és különböző formában lesütött húsok, kispárnák, kabalaállatok és néhány üveg bor, ha nagyon fáznánk. Amint megérkezett a busz, elkezdtünk bepakolni és mire minden csomag a helyére került, nekünk már nem sok hely maradt. Kicsit félve számoltam meg az ülőhelyeket – nem sokkal volt több, mint a létszám, úgyhogy dupla hely nem, de jó hangulat annál inkább volt.

Útravaló Hideg esetére Buszunk Alig fért be

A magyarországi szakaszt váratlanul hosszú idő alatt tettük meg, pont sikerült kifogjuk a hóesést, így Záhonyban reggel 7 óra magasságában értünk. Mivel Ukrajnában +1 óra az időeltolódás, így kb. fél órát várnunk kellett, mert váltás volt a határőrségnél. Szerencsére semmi probléma nem volt, gyorsan átnézték az útleveleinket, mindenki kapott egy pecsétet és már mehettünk is tovább a havas hegyek felé. Az utunk Kijevig kalandosra sikeredett, kisebb úthibák szembesültünk avval, hogy a magyarországi kátyúk csak gyengéden ringatják az autókat.

Hegyes táj Hegyes táj Kis falu Kis falu

Sajnos az országból nem sokat láttunk, 4 óránként benzinkutaknál álltunk meg, ahol némi vásárlás mellett megtapasztalhattuk a messzi földről híres illemhelyeket is, sajnos a legtöbb valóban rászolgált a róluk szóló hírekre, de volt néhány kellemes csalódásunk is. Szinte minden benzinkúton találkoztunk kóbor kutyussal, akik nagyon barátságosak voltak és örömmel fogyasztottál el az út közben megmaradt rántott hús, szendvics és csokidarabokat.

Kutyus Valahol Ukrajnában Ő volt a legaranyosabb

A lezárás miatti földút után kedd éjszaka egy kihalt, nekem autópályának tűnő úton abban reménykedtünk, hogy a busz nemrég volt szervizelve és kibírja azokat a hatalmas lyukakat és fagyökerek miatti buckákat, amiken akkorákat ugrattunk, hogy a rántott hús kiolvasta a gondolatunkat és a fejünk fülül az ölünkbe hullott. Innentől használjuk a „ha majd rántott hús potyog az égből” című közmondást.

Majd 30 óra utazás után végre megérkeztünk Dnyetpropetrovskba, ahol Valentina társa Andrej foglalt nekünk szállást. Útközben már megtudtuk, hogy kb. 10 dollár lesz fejenként én ekkor már picit aggódtam és sajnos ez be is igazolódott, 3 ágyas szobákban két szobánként egy fürdővel egy nagyjából itthoni rosszabb munkásszállásnak megfelelő „hotelben” kellett volna aludnunk. Hamar megszavaztuk, hogy ezt inkább nem szeretnénk és mivel már ottani idő szerint reggel ½ 7 körül volt , úgy döntöttünk, ha már eddig kibírtuk, ráér nekünk a szállás estére, megpróbáljuk elérni a 50 órás majdnem ébrenlétet és alvás helyett inkább nekiugrunk a díszítéseknek.

Borzalmas szállás volt Útközben

Annak ellenére, hogy a szalon, ahol az oktatóterem volt, éppen nyitás előtt állt és még az utolsó simításokat végezték felengedtek minket a terembe, kaptunk egy kis életmentő kávét, előszedtük a maradék szendvicseket és a reggeli után nagyjából 10 órakor megérkezett Valentina és végre elkezdhettünk tanulni. Sajnos az oktatás alatt nem fényképezhettünk sem munkákat, sem magát Valentinát, így csak néhány képet készítettünk egymásról és a saját próbálkozásainkról.
Az oktatás során két csoportra voltunk osztva, amíg az egyik csoportnak megmutatta a feladatot, addig a másik gyakorolta és fordítva. Annak ellenére, hogy kb. 6-an voltunk egy csoportban bizony volt, hogy nem láttunk jól, hiányzott az itthoni kivetítő.

Gyakorlás Gyakorlás Gyakorlás

Az első napon Valentina a rájuk jellemző hűvös távolságtartással kezelt minket, de az esti vacsoránál, (amelyhez Andrej egy nagyon helyes Ukrán hagyományőrző étteremben foglalt nekünk asztalt), már közvetlenebb volt a hangulat. A néhány pohár bor megtette jótékony hatását, a bátrabbak énekeltek és táncoltak, amivel láthatóan beloptuk magunkat a szívükbe.

Étterem Mulatunk Az elmaradhatatlan vodka Étterem

Az éjszakát már egy valóban hotelnek mondható helyen töltöttük és megbeszéltük, hogy reggel 1/2 8 kor találkozunk az előtérben, mert 8 kor indulni kell, ha este időben szeretnénk hazaindulni. A napok óta nem látott kényelmes ágy megtette jótékony hatását és picit sikerült elaludnom, így pár perccel a megbeszéltek után értem le. Kicsit gyanús volt, hogy rajtam kívül senkit nem láttam ezért kerestem a hotelban egy órát, de semmi kétség, ¾ 8 volt és sehol senki. Kezdtem aggódni, hogy vajon jókor és jó helyre jöttem-e és el tudom-e magyarázni a taxisnak, hogy hova kellene mennem. Miközben próbáltam összerakni a fejemben az angol mondatokat, megérkezett a csoportból néhány ember és hozták a hírt, miszerint a csoport nagy része elfelejtette átállítani az óráját és náluk még egy órával korbábban van. Megnyugodtam, nem vesztem el.

Ágyam a plüss macival Kilátás éjszaka És nappal Utcakép

Második napon már sokkal bonyolultabb dolgokat tanultunk és az első nap alapozása után már könnyebben vezettük az ecsetet és végre látszott, hogy az otthoniak előtt nem kell szégyenkezni és megmutathatjuk a gyakorlás során készült tipeket.
Úgy terveztük, hogy 4 óra körül átmegyünk a már bevált étterembe és gyors vacsora után indulunk haza. Ehhez képest este 7-kor még tátott szájjal bámultuk Valentina porcelán virágait és hisztis gyerek módjára könyörögtünk, hogy maradhassunk még egy picit.

A vacsora valóban gyors volt, de a végén úgymond helyi szokásként vodkát szolgáltak fel kovászos uborkával. Én évente kb kétszer szoktam inni, akkor is maximum egy pohár pezsgőt, de első este még úgy gondoltam, kiteszek magamért és mivel még sikerült elkapnom a kitöltés pillanatát, egy ujjnyi vodkát legurítottam Borzalmas volt, de számomra felért egy hőstettel. A második napi vacsoránál, már előre kitöltötték a poharakat és amikor megláttam, hogy csordultig tele vannak sértődés ide vagy oda, de vállaltam be, néhányan inkább kiosontunk az ajtón. Amint kijöttek a többiek, megtudtuk, hogy megmentették a haza becsületét és megitták helyettünk is. A hazaúthoz ismét megvolt a jó hangulat.

Sétáló utca Fokhagymás kenyér Valahol Az utolsó hrivnyánk

Mivel éjszaka indultunk és már amúgy is rettentően fáradtak voltunk, így pillanatok alatt elcsöndesedett a busz és álomba merültünk.
Bár elkerültük a gyökerekkel átszőtt autópályának látszó utat, így is nagyon hosszú volt a visszaút és pénteken este 7 órára értünk a határhoz. Természetesen megint pont váltásra, de most rosszabbul jártunk, több mint egy órát vártunk, mire egyáltalán foglalkoztak velünk. A sok rémhír ellenére nem volt semmi probléma, bár egy picit megijedtünk, amikor a határőrök a busz után rohantak és megkönnyebbülten mosolyogtunk, amikor kiderült, hogy a határőr hölgynek annyira megtetszett egy-két körmünk, hogy lefotózná őket.

Összességében nagyon fárasztó napok álltak mögöttünk, de egy nagyszerű kaland volt és sok érdekes és hasznos dolgot tanultam, amit be tudok építeni a továbbképzésekbe, azért, hogy az itthoni körmös lányok is megismerkedhessenek az új vízalapú akril festékkel és a legújabb formákkal.

Oklevelem